2010. július 14.

Android ROM telepítése HTC Kaiser, Polaris, Vogue PDA-ra

A Googel Android nyílt forráskódú operációs rendszere már számos PDA-ra telepíthető, vagy kipróbálható. Két módszer ismert; az egyik az SD-ről futtatható változat, mely nem bántja a Windows Mobile-t, a másik a ROM-ba épülő megoldás. Ez utóbbival foglalkoznék egy szájbarágós, okosító bejegyzésben, mivel úgy gondolom, napi használatra alkalmas már a HTC Kaiser, Polaris, Vogue készülékeken is az Android 1.6, de akár a 2.2 is.




Előzmények, háttér
Android futtatása Windows Mobile mellett: Az Android SD-ről futtatása egyszerű, letöltesz egy haret.exe futtatót is tartalmazó pack-t, kikeresed a HTC készülékedhez jó default.txt fájlt, és elindítod WinMo alatt az Android-t. A memóriába betöltődik a Linux kernel, és boot-ol SD-ről az Android. Előnye, hogy nem bántja a WinMo-t, és lehet próbálkozni, milyen egy ilyen. Hátránya, hogy az SD-ről futtatás miatt a tárolt fájlkezelés lassítja a rendszert, azaz jobban akadozik, mintha minden a memóriából futna. A HTC Touch Pro2 kapcsán írtam is korábban róla, hogy még olyan app is létezik, mellyel kiválaszthatod, hogy WinMo vagy Android fusson a PDA-don:
A Prohardver fórumán ez a hozzászólás azzal foglalkozik, hogyan telepítsd és indítsd el a Haret változatot WinMo alatt:
Android futtatása ROM-ból: A teljes bejegyzésben ezzel foglalkozok. Az Android memóriából futtatása úgy lehetséges, hogy lecseréljük a WinMo ROM-t egy Linux kernelre, mely segít kezelni a memóriába töltött és telepített aktuális Android változatot. Ezt hívjuk NAND-ba telepítésnek (innen a Nandroid szó is). Előnye, hogy gyorsabb az op.rendszer futása, és szabad marad az SD foglalat. Hátránya, hogy fel kell oldani ROM telepítési korlátot egy HardSPL-lel, továbbá a WinMo így már nem elérhető (de persze visszaállítható ROM cserével). Mivel a fent említett modellek már igen csak kifutottak a garanciális jótállás időszakából, ezért nem gondolom, hogy erre hivatkozva kéne nem telepíteni Android-t a gépre.

Figyelem! A ROM cseréje a gép teljes halálával is járhat, ha nem szakszerűen jársz el.
Az alábbi leírás készítője semmilyen garanciát nem vállal a készülékedben esetlegesen az itt leírtak kipróbálásakor keletkező károkért!

Mint minden főzött WinMo ROM-nak, így a nem a gyártó által portolt Android változatoknak is lehetnek kisebb-nagyobb hiányosságai. Ami leggyakrabban előfordul, hogy pl. nem megy a YouTube videó lejátszás, vagy nem megy a HQ minőség lejátszása, vagy nem megy a WLAN vagy a BT, vagy a BT hangátvitel, vagy nem tölt az USB kikapcsolt állapotban, vagy nem megy a mobil internet egy adott mobil internet szolgáltató esetén. Ennyi minden nem szokott rossz lenni, ezek valamelyiket olykor előjöhet akár csupán amiatt, mert a HardSPL alkalmával felrakott Radio ROM változat esetleg nem optimális az adott Kernel használatához. Én itt azzal nem foglalkozok, melyik a legjobb Android változat Neked, nem is tudom megmondani, már csak azért sem, mert szinte hetente jönnek ki újabb változatok.

Az Android használatához és telepítéséhez, a ROM frissítésekhez az SD kártyádat formázd FAT32-re. Alap állapotban FAT16-ra van formázva, ellenőrizd, hogy FAT32 legyen!

A SIM kártyád PIN kódját töröld! Ugyanis nem tudja bekérni az Android rendesen, emiatt elérhetetlen lesz a telefonod.

Fogalmak
  • HardSPL: Ennek telepítése teszi lehetővé, hogy ROM-t cserélj a PDA-n. Ennek módja PDA-ként, de még szolgáltatói változatonként is eltér. Egyszer szükséges a készüléken elvégezni. Részletesebben csak a HTC Kaiser-ére térek ki, mert ezt végeztem el. A HardSPL nem azonos a SIM unlock-kal, ahhoz semmi köze!
  • Radio ROM: Ez felel azért, hogy a telepített Kernel kommunikálni tudjon a hardverelemekkel kezdve a GSM antennától a GPS vevőn át a kameráig. Az adott Android port létrehozója vagy az Xda-Developers fórumon okosakat író userek aláírásaiban mindig benne van, melyik változatot javasolják.
  • Kernel: Egy Linux keretrendszer, mely felel az Android indulásáért, de ennek segítségével telepíthetsz új változatot, vagy mentheted el "ROM" szinten az éppen jól beállított verziót egy másik kipróbálása idejére.
  • A "colorbar" boot menü: A HTC modellek esetén van egy szerviz menü, mely egyrészt kiírja az aktuális Radio ROM és egyéb verziószámokat, másrészt ennek indítása aktiválja a ROM telepítés menetét. Ennek előhívása készülékenként eltérő, a HTC Kaiser esetén kikapcsolt állapotban nyomsz egy bekapcsoló + fényképező gombot, és megnyomod a reset gombot a ceruzával. Előhívása és használata nem megfelelő eljárással elrontja a PDA-t!
  • NBH: Ezzel a kiterjesztéssel rendelkező fájlok tartalmazzák a ROM-ba telepítésre váró dolgokat. Így lehet benne WinMo ROM, induló képernyő, Radio ROM is vagy HardSPL. A telepítése USB porton át PC-ről egy segédprogrammal, vagy HardSPL-es ROM-ok esetén akár SD-ről "colorbar" képernyős boot menüből lehetséges. Az SD-ről telepítés esetén HTC Kaiser esetén a fájl neve mindig KAISIMG.NBH (néha KAISDIAG.NBH) kell legyen, ezt ismeri fel a "colorbar" képernyős boot menü. Az USB porton át ActivySync hívással a KaiserCustomRuu.exe szoftver tölti át a PDA-ra a RUU_Signed.NBH nevű fájlt, és hívja meg a "colorbar" boot képernyőt. Igazán a  PDA-t egy megszakított, vagy nem jól indított, vagy nem megfelelő NBH fájl telepítésével lehet jól elrontani. Így erre a fájlra és ennek telepítésére nagyon figyelj! Csak óvatosan!
    Létezik még NBH Editor is, melyről itt írok bővebben: kattints ide!
    Az NBH telepítésekor a HTC Kaiser így viselkedik:
  • androidinstall.tar: A Linux Kernel ezt a fájlt keresi az Android installálásakor az SD kártyán az \andboot könyvtárban. Ez maga az Android operációs rendszer, mely a NAND-ba kerül telepítésre. Néha .tgz kiterjesztése van, ne lepődj meg! Ugyanis a .tgz-ben van benne a .tar, amit nem kell kicsomagolni már.
  • androidupdate.tar: A Linux Kernel ha ilyen nevű fájlt talál az SD kártyán az \andboot könyvtárban, akkor a meglévő Android rendszerre telepít fel a NAND-ba egy frissítést annak futása nélkül. Szintén lehet .tgz is.
  • Linux kernel boot menü: A Linux keretrendszer indulásakor van egy pont, ahol lehetőségünk van belépni a boot menübe. Mikor kiírja a rendszer, hogy hold down the D-pad, akkor tartsuk lenyomva a négy plusz egy irányú gomb közepét, azaz a középső gombot, és akkor engedjük el, ha megjelenik egy 6 + 10 soros boot menü. Innen indíthatóak NAND műveletek, mint telepítés, biztonsági mentés rendszer szinten, vagy telepítési hely kiválasztása. Ezzel maximum az Android rendszert teheted tönkre, ha itt valamit nem megfelelően végzel. Ha ez a menü bejött, akkor már közel vagy az Android működéséhez, de már nem elérhető a WinMo régi rendszered, csak ROM cserével.
    Az alábbi képernyőket látod a menü meghívásakor, és az Android rendszer boot menüből történő telepítésekor.

  • NAND / SDCard / EXT2: Az Android a Linux kernel folytán különböző rendszerpartíciókon futhat. A Linux kernel boot menüből installáláskor a felső 6 menüsorral választhatod ki, hogy maga a rendszer és a rendszer által kezelt adatok hová, melyik partícióra kerüljenek. A NAND-ba telepített rendszer és az ugyancsak oda engedélyezett adatok garantálják a gyorsabb működést. Ha sok programot telepítesz az Android alá, a NAND hamar tele lesz. Ekkor érdemes a rendszert NAND-ba, míg az adatokat az SDCard vagy EXT2 partíciók valamelyikére telepíteni. Az SDCard esetén az adatfájlok közvetlenül a kártyára kerülnek, míg az EXT2 esetén szintén az SD-re, de egy Data.img fájlba. Az SDCard előnye, hogy egy Windows böngészővel simán láthatod a fájlokat, a Data.img előnye a valamivel kevésbé lassú működés, lévén egy fájlban van minden, nem sok kis fájlt kell a FAT32 rendszeren kezelgetned, és úgy viselkedik, mint Windows alatt a swap fájl. Ha particionálsz egy SD kárytát (én feleslegesnek tartom), akkor lehet akár több EXT2 partíciód is (pl. egy 8 GB SD kártya esetén [7GB FAT32][64MB EXT2][512MB EXT2] is lehet a felosztás). Én mindent a NAND-ban használok.
  • System.img / Data.img: Az Android rendszer és az adatok tárolásáért felelős fájlok nevei.
  • A lenti leírás forrása: http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=680518
  • ODEX/UNODEX: Az ODEX változat gyorsabban indul első alkalommal, és kevesebb helyet használ. A hátránya azonban az, hogy ha a framework-ben valamit módosítasz, az összes alkalmazás leáll, nem működik tovább. Ez lehet az oka annak, hogy egy alkalmazás telepítése után elfelejti a Dalvik cache-t a rendszered. Ha tehát olyan Android változatot szeretnél használni, melyben különböző témákat próbálgatsz (melyek belenyúlnak a framework-be), javasolt az UNODEX változat használata. Így például UNODEX változat az Incubus Super Froyo build is. Az úgynevezett vanilla Fresh Froyo változat már lehet ODEX. Az első indulás után mindkettő sebessége ugyanakkora lesz. Az első indulásnál azért megy lassabban az UNODEX, mert a DEX fájlokat még ki kell csomagolnia a /data/dalvik-cache könyvtárba. Emiatt is van szüksége nagyobb helyre.
    További részletek ezzel kapcsolatban: http://forum.xda-developers.com/showpost.php?p=7683853&postcount=743
  • Az Android rendszer felépítése (nagyításhoz kattints a képre):

Android telepítés menete

HardSPL

HTC Kaiser specifikus leírás! Akkor szükséges, ha még soha nem tettél fel nem hivatalos ROM-t. A jelenleg a 3.34 verzió használata javasolt.
  • Forrás: http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=498320
  • A PDA töltöttségi szintje legyen 80% feletti!
  • Különböző SPL van a WinMo 6.0 és 6.1 gépeken. A 6.0 esetén a v1 változat, míg 6.1 esetén a 3.xx változat használata szükséges.
  • Vedd ki az SD kártyát és a SIM kártyát is.
  • Kösd a PC-re a PDA-t.
  • Másold a PDA-ra a JumpSPL fájlt (gépfüggően 1.56, 1.93 vagy 1.94 szükséges).
  • Futtasd a PDA-n a JumpSPL szoftvert.
  • Várj a "colorbar" boot menüre, amíg az alján az USB felirat meg nem jelenik.
  • Az ActiveSync-ben szedd ki az "Allow USB Connections" pipát.
  • Húzd le a PC-ről a PDA-t, várj 5-20 másodpercet, és dugd vissza az USB kábelt a gépbe.
  • Futtasd a KaiserCustomRUU.exe fájlt és telepítsd a megfelelő HardSPL-t.
Ha lefutott, semmit nem fogsz érzékelni, még mindig a régi WinMo lesz a gépeden. Innentől "bármilyen" a készülékedhez jó ROM-t rápakolhatsz a PDA-ra. Ha a fentiek nem mennek, keresd meg az alábbi oldalon a "If you have problems with the above process, try this:" leírást, és kövesd azokat a sorokat:
Elszívtam vele egy darabig, míg a HardSPL sikerült. Nem emlékszem a részletekre, kérlek, ne kérdezz, nem tudok segíteni benne jobban!

Radio ROM

HTC Kaiser specifikus leírás! Jelenleg a legtöbb Android változathoz a 1.71.09.01 változatú Radio ROM használatát javasolják a fejlesztők.
  • Forrás: http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=393182
  • A PDA töltöttségi szintje legyen 80% feletti!
  • A fenti linkről töltsd le a kiválasztott illetve megfelelő Radio ROM változatot.
  • A letöltött fájlt csomagold ki, és az NBH kiterjesztésű fájlt nevezd át KAISIMG.NBH névre.
  • A FAT32-re formázott SD-re másold rá a fájlt a gyökérbe, tehát ne alkönyvtárba és tedd be a PDA-ba.
  • Kapcsold ki a PDA-t, majd nyomj bekapcsoló gombot plusz fényképező gombot és nyomd be a ceruzát a reset gombba néhány másodpercig, majd engedd el.
  • Addig ismételd ezt a műveletet, míg meg nem jelenik a "colorbar" menü, majd egy szürke képernyő.
  • A szürke képernyő ki fogja írni, hogy talált egy NBH-t. Nyomd meg a bekapcsoló gombot.
  • Várj, míg végig nem fut a kék csík. Ha 100%, akkor nyomj egy reset gombot.
Ha lefutott, semmit nem fogsz érzékelni, még mindig a régi WinMo lesz a gépeden.

Radio ROM-t bármikor cserélhetsz, nem kell emiatt újratelepítened a kernelt.

Linux kernel

Ez a rész már HTC Kaiser, Polaris, Vogue készülékekre egyaránt vonatkozik.
  • A készülékedhez és a kipróbálásra váró Android változathoz jó NBH fájt töltsd le pl. innen: http://it029000.massey.ac.nz/vogue/files/?C=M;O=D (lásd a lenti fájlnév magyarázatot)
  • Mielőtt felteszed bármelyiket, keress rá, hogy a kiválasztott Android változathoz melyik kernelt javasolják a fejlesztők!
  • A PDA töltöttségi szintje legyen 80% feletti!
  • A letöltött fájlt csomagold ki, és az NBH kiterjesztésű fájlt nevezd át KAISIMG.NBH névre.
  • A FAT32-re formázott SD-re másold rá a fájlt a gyökérbe, tehát ne alkönyvtárba és tedd be a PDA-ba.
  • Kapcsold ki a PDA-t, majd nyomj bekapcsoló gombot plusz fényképező gombot és nyomd be a ceruzát a reset gombba néhány másodpercig, majd engedd el.
  • Addig ismételd ezt a műveletet, míg meg nem jelenik a "colorbar" menü, majd egy szürke képernyő.
  • A szürke képernyő ki fogja írni, hogy talált egy NBH-t. Nyomd meg a bekapcsoló gombot.
  • Várj, míg végig nem fut a kék csík. Ha 100%, akkor nyomj egy reset gombot.
Ha lefutott, innentől már csak egy lépés az Android használata. Innen nincsen visszaút, ebben az állapotban a géped buta, nincsen rajta még se Android, se WinMo.

Magyarázat a Linux kernel fájlnevekhez:
  • kaisimg / polaimg / voguimg: Az adott HTC Kaiser, Polaris, Vogue modellhez való telepítő.
  • 320x480 / 320x428 / 240x320 felbontások: A QVGA kijelzőkhöz DPI-ben alkalmazkodó meghajtófelületek.
  • eclair / froyo változatok: 2.1 vagy 2.2 változat kódneve.
  • panel1 / panel2 / panel3: az LCD és a billenytűzet meghajtásáért felelős felület elnevezése.
  • tilt: US változat, emiatt gond lehet a GSM vagy GPRS működéssel adott esetben.
Kernelt bármikor cserélhetsz, nem kell emiatt újratelepíteni az Android rendszert.

Ha vissza szeretnéd rakni a Windows Mobile op.rendszert, akkor keresd meg a megfelelő NBH telepítőt az adott ROM-hoz, és a fent leírtak szerint telepítsd fel azt a kernel helyett. Erre találsz főzött WinMo ROM-okat: http://forum.xda-developers.com/forumdisplay.php?f=378

Aki vissza szeretnél rakni a gyári HTC Kaiser TyTN II Windows Mobile 6.1 WWE 3.28.405.0 ROM-t (Radio 1.65.17.56), innen letöltheti. Figyelem! A ROM visszateszi a gyári Radio ROM-t és a gyári SPL-t is! A Windows XP alól indítható USB-s telepítő letöltése:
Android

Keresd mindig a legújabbat a készülékedhez eclair 2.1 vagy froyo 2.2 ROM változatból! Az 1.6 már eléggé kiforrt, a legtöbb 2.1 változat lassúcska, a 2.2 gyors, mint az 1.6 vagy gyorsabb néha annál is, de még bétás. Mivel a Linux futtató határozza meg igazán, hogy HTC Kaiser, Polaris, Vogue PDA-ra készült-e az adott kernel, ezért néha egy Vogue változathoz portolt Android jó a Kaiser-re is, és fordítva.
  • Javaslom, hogy válaszd az első "Sys on NAND" és a harmadik "Data on NAND" sorokat.
  • Válaszd ki az "1. Install System" menüt.
  • Egy hosszadalmas eljárás következik, mely során a Linux telepíti maga alá az Android rendszert. Akkor van vége, ha ismét a Linux boot menüben vagy.
  • Ha sikeres a telepítés és visszaugrik a menübe a gép, válaszd ki a "10. Quit" menüt.
  • Legelső indulásnál nagyon hosszú, percekig tartó lesz az Android indulása. Várj türelemmel!
  • Ha nem megfelelő a Linux kernel, vagy az Android telepítő, akkor 10 perc várakozás után telepítsd újra valamelyiket.
Késztettem egy 6 perces videót, melyben vágatlan látható a HTC Kaiser készülékre első körben a kernel, majd az operációs rendszer telepítése. Ez mindössze egy segédlet a korábbi részletes leírásomhoz azoknak, akik eljutottak a HardSPL és a Radio ROM felrakása után a megfelelő panel és Android változat kiválasztáshoz.


A videó ott kezdődik, hogy már az SD gyökrében van a KAISIMG.NBH, és az \andboot mappában az androidinstall.tar fájl. A felvételen az aktuális Linux kernel a kaisimg-panel2-320-tilt-eclair-02-07-10.nbh (azaz a KAISIMG.NBH), és az Android Eclair 2.1 VaniljEclair RLS9 (a csomagból az androidinstall.tar fájl kell csak) változata látható. A telepítés végén az első boot is látható, ezért ilyen hosszú a felvétel.

Alap Android beállítások

Első induláskor számos beállítást végrehajtat veled az operációs rendszer. Azonban van, amit nem, de érdemes rá figyelned.
  • A beállítások menü a Windows logó menüvel hívható elő, és lentről nyílik fel.
  • A Settings menüben sorra találod azokat a beállításokat, melyek a rendszer főbb működését érintik.
  • Alapállapotban be van kapcsolva a WiFi és a GPS is. Ezeket a Settings > Wireless & networks menüben kapcsolhatod ki.
  • Egyes Android változatok azonnal felismerik a GSM cella alapján, hogy melyik szolgáltatóhoz tartozol, és beállítják a mobil internetet. A beállítás a Settings > Wireless & networks > Mobile networks > Access Point Names menü alatt állíthatod be. A beállításokat keresd az operátorodnál vagy az alábbi blogban: http://androidhungary.com/2009/09/vodafone-t-mobile-es-pannon-mobilinternet-beallitasa-android-telefonon/ Ha nem működik sehogy sem a mobil internet beállítás, lehetséges, hogy az adott Android változat nem alkalmas erre, vagy nem megfelelő a kernel alatta.
  • A HTC Kaiser kitolható billentyűzetének visszatolásakor számos Android változat duplán forgat a képernyőn. Kapcsold ki az alábbi helyen az automatikus forgatás beállítást: Settings > Display > Auto-rotate screen menü. A beállítás kikapcsolásával forogni fog a képernyő, ne ijedj meg!
  • Ha szeretnéd, hogy USB-re dugva ne menjen le standby-ba a PDA, kapcsold be az alábbi beállítást: Settings > Applications > Development > Stay awake menü.
  • Ha első indításkor még nem tudtál csatlakozni az internetre, és nem tudtad megadni a Google account-odat, és nem indult el a Google Sync sem, akkor azt a Settings > Accounts & sync menü alatt pótolhatod. Itt tudod azt is beállítani, hogy a háttérben menjen-e a rendszeres szinkronizálás vagy sem.
  • Egyes Android változatokban benne van a magyar lokáció támogatása. Ezt a Settings > Language & keyboard > Select language menü alatt ellenőrizheted.
  • Fontos, hogy megfelelően legyen beállítva az időzóna a gépeden. Ha ezt elmulasztottad, akkor pótolhatod a Settings > Data & time menü alatt. Kapcsold ki ideiglenesen az Automatic menüt, és állítsd be a Select time zone menüben nyáron a GMT +2, télen a GMT +1 időzónát, mondjuk legyen CentralEuropean Summer Time vagy Amsterdam, Berlin a beállítás.
  • Ugyancsak itt lehet beállítani, hogy 1:00 vagy 13:00 alakú legyen az óra, de a dátumformátum is itt módosítható 2010/12/31 alakra.
  • Ha ellenőrizni szeretnéd, milyen kernel és Android változatod van, akkor azt a Settings > About phone menü alján ellenőrizheted.
  • A Linux indulás közben:
 
  • Egy hibaüzenet az Android indulása után, amiből ha sok van, telepítsd újra a rendszert, mert megsérült:
  • Az Android 2.2 indulása és a kezdőlap kicsit átállítgatva:
 

Tapasztalatok

Értelemszerűen csak a HTC Kaiser-en vannak tapasztalataim a NAND-ba telepített Android változatokról. A Myn's Warm Donut féle Android 1.6 változatok nagyon kiforrottak, az RLS5 nagyon stabil. Még Market Enabler is megjelent hozzá, mellyel megjelennek a fizetős alkalmazások az Android Market-ben. A VanilEclair Android változat már 2.1-es, az RLS5 változatig szerintem lassú. Az RLS7c azonban gyorsabb, bár akadozgat. Sajnos, egyik sem rögzít videót, de fényképezni már lehet velük. Az első Froyo változat még bétás, nekem most ebben a pillanatban nem is megy a mobil internet T-Mobile alatt, de a Vodafone prepaid alatt meg megy, és a T-Mobile is, de az APN ott nem a gyári "internet", hanem "wnw" kell legyen. Egyébként a 2.2 már gyorsabban fut, mint a WinMo 6.x, és kevesebbet is fogyaszt, már ami az akkut illeti.


Hasznos tippek 2010. 07. 27.

Billentyűzetkiosztás javítása: Amennyiben Tilt változatú kernelt használsz HTC Kaiser-re, gondod lehet egyes karakterek gépelésekor. Ugyanis a QWERTY kiosztás ott más, pl. a "@" és a "!" fel vannak cserélve. Ennek javítása egyszerű, csak meg kell nyitni egy hexa editorral az NBH fájlt, és a "board-kaiser-keypad.atttilt=1" képlet értékét 0-ra átírni 1-ről. Update 2010. 08. 08.: A beállítás módosítható az NBH Editorral is!

Élességállítás fotózás közben: Ugyan az "auto focus" funkció még nem működik a HTC Kaiser fényképezőjén, azonban kézzel élesíthető a fotózás közben a kép. Mindössze a "jog dial" kereke kell tekergetni. Én mindig eltekerem makróra (azaz fotózás állásban tartva balra, álló helyzetben felfelé), ekkor a leghomályosabb, majd kezdem beállítani az élességet. Így készült ez a kép is: http://twitpic.com/28uvzx (A videó felvétel továbbra sem működik. Ha a fotózás sem, akkor nem jó kernelt használsz!)

Nem szól az ExtUSB hangkimenet javítása: Szól az, csak azelőtt kell bedugni az adaptert, hogy nem kapcsoltad még be a zenét. Éppen ezért, ha headset-et, vagy jack-re alakító hangadaptert dugsz a Kaiser-be, előbb ne kezdjed még el a zenét hallhatni. Ha megtetted véletlenül, akkor kihúzott állapotban halkítsd le teljesen némára a készüléket, majd ismét vissza, és ezután magához tér az adapter érzékelése. Ekkor bedughatod újra, és ekkor indítsd csak el a zenét.

Gyors váltás NAND és Ext2 között: A Linux boot beállítások alatt van egy backup és restore menü. Ezek nagy segítséget adnak abban, ha elszállás után újratelepítés szükséges, vagy csupán a belső memóriából az SD-re akarod mégiscsak áttenni a Data.img "működését", vagy akár az egész rendszerét. A lépések a következők:
  • Készítesz egy backup-t a boot menüből. Ekkor az SD-re az \andboot mappába kerül egy databackup.img nevű fájl. Ezt nem árt egy jól beállított rendszer esetén a gép teljes kikapcsolása után kivett SD kártyán egy másik mappába is átmenteni, hogy meglegyen.
  • A boot menüben átállítod a data.img helyét az Ext2-ről NAND-ra, vagy fordítva, és elindítasz egy restore műveletet. Ekkor a databackup.img fájl tartalma átkerül oda, ahová kérted.
  • Értelemszerűen, ha a rendszert szeretnéd újratelepíteni, azaz a System.img helyét akarod módosítani, és az androidinstall.tar fájlod még mindig az \andboot mappában van, akkor onnan újratelepítheted a NAND-ba vagy az Ext2-re, ha előtte átállítod ezt is a boot menüben. Nem árt, ha a databackup.img-t is újratelepíted a biztonság kedvéért, bár ha nem törlöd a telepítéskor a rendszert, akkor nem lesz vele gond, de az ördög nem alszik.
A fenti módszer természetesen alkalmas arra, hogy elments egy újabb Android változat tesztelése előtt a kernel (KAISIMG.NBH), a rendszer (androidinstall.tar) és felhasználói adatfájlokat (databackup.img), majd bármikor visszaállítsd azokat (nbh > tar > img sorrendben).

Folytatom...

288 hozzászólás:

  1. Zseniális :) Egyéb tapasztalatok? Hogy vmi esetleg nem működne?
    VálaszTörlés
  2. CallerID miatt szívok én is, újrahúztam (a menüs résztől) de még mindig dobál... ötlet?
    VálaszTörlés
  3. Ha az Android-t újratelepíted, akkor nem kéne SIM-t dobálnia. Ha csak nincsen túlmelegedve a készülék. Ha közben Radio ROM-t, vagy kernelt cseréltél, az lehet a baj még. Ha előtte jó volt és nem volt ezek cseréje utána, és meleg sincsen, akkor passz. Kevés az infó! :)
    VálaszTörlés
  4. Frissítettem az Android telepítési útmutatót pár fotóval, remélem így még használhatóbb. :)
    VálaszTörlés
  5. Radio csere volt, az általad javasoltra toltam át. Meleg nincs, bár az előbb kicsit melegedett az akksi, de most jó...jel nincs, viszont airplane mód ki-be az van...
    VálaszTörlés
  6. Ugye, nincsen PIN kód megadva?

    Az egyik megmondó Xda srác (zenity) a 1.71xxxx mellett a 1.65xxxx Radio ROM-t javasolja még.
    Amúgy kártyafüggetlen a HTC Kaiser-ed, vagy valamilyen szolgáltatói változat?
    VálaszTörlés
  7. Gyárilag független, PIN nincs megadva... CallerID mókolás előtt jó volt...most az jutott eszembe, hogy reinstallnál a data-t nem töröltem...próba :)
    VálaszTörlés
  8. Nnna, akkor ezek szerint a Caller ID beállítás a data-ba kerül "mentésre". :)
    VálaszTörlés
  9. Az SD-s futtatáshoz (WinMO alól) nem tudnál egy működő linket adni? Próbálkoztam már az XDA-n és az androidonhtc-n is, de nem találtam. Köszi!
    VálaszTörlés
  10. A "kaisimg-panel2-320-tilt-froyo-07-07-10.nbh" változat mivel Tilt modell, nem eredeti Kaiser, ezért egyes bombok máshol vannak (pl. "@" és "!" csere). Ennek javítása egyszerű, csak meg kell nyitni egy hexa editorral az NBH-t, és a "board-kaiser-keypad.atttilt=1" képlet értékét 0-ra átírni 1-ről.
    VálaszTörlés
  11. Ha valaki a GSM beállításokat akarja jobban megtúrni, akkor ez az alapbeállítás:

    http://kontent.sancho.hu/post/818898397/froyo-for-vogue-kaiser-polaris-gsm-setting-scripts
    VálaszTörlés
  12. Szia!

    T-Mo MDA Vario III-am van (alias HTC Kaiser)
    VálaszTörlés
  13. Szia
    Most rakom fel az új op rendszert HTC cruise gépemre, és elakadtam.
    Szeretném kérni a segítséged, de se e-mail címet nem találok, se online chat lehetőséget hozzád.
    Van Facebook-om: Patkó Gergely
    msn: gergo75@hotmail.com
    skype: patko.gergely
    VálaszTörlés
  14. Szia Gergely,
    Azonnali segítséget biztos nem tudok adni Neked. Ez a blog nekem egy nagy hobbi, amire szűk szabadidőmben szakítok időt. Jelenleg ráadásul szabin vagyok, viszonylag alig látok számítógépet közelről. :) Skype-on pedig kifejezetten nem szoktam segítséget adni, mert általában nem érek rá.

    A HTC Cruise-zal kapcsolatban hol akadtál el? Melyik az a lépés? Az alábbi Xda fórumon az első két topik az, ami Neked szól: http://forum.xda-developers.com/forumdisplay.php?f=640 Bocsáss meg kérlek, de arra ne számíts, hogy ezt lefordítom Neked. Konkrét kérdésben azonban igyekszem segíteni, ha tudok.
    VálaszTörlés
  15. Szia SzAta,

    Ha még nem találtál esetleg működőképes változatot, akkor javaslom, próbáld ezt meg: http://ovh.dl.sourceforge.net/project/androidhtc/2010-07-02/VaniljEclair_RLS7c.zip Ez a VaniljEclair RLS7c változat, mely jelenleg a legjobban sikerült 2.1 verzió. Itt a forrás topik hozzá: http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=700669

    De ha nagyon biztos akarsz lenni abban, hogy extra stabil változat kell, akkor itt van egy 1.6-os, ami szintén SD-ről futtatható: http://download640.mediafire.com/5mvxwozyuQjg/oitjoljxquj/myn-WarmDonut-04-24-2010-SQSH.zip Innen van a linkje: http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=619980

    A letöltött fájlt csomagold ki, és a tartalmát másold rá egy FAT32-re formázott microSD kártyára. Tehát lesz az SD-n egy \andboot mappád. Találsz benne egy "default-kaiser.txt" fájlt, ezt nevezd át a "default.txt" névre. Tedd be a PDA-ba, és WinMo alatt indítsd el a "haret.exe" fájlt, és válaszd ki a "default.txt" fájlt (elvileg ki van választva), és indítsd el a Linux kernel futtatását.

    Dugd töltőre a gépet. Első futáskor nagyon sokat kell várnod, mert első körben SD-re telepítésre kerül az Android.

    Ha ezután is elakad, add meg az elakadás helyét, hogy mit ír ki, ilyesmi.
    VálaszTörlés
  16. Egyelőre kísérletezésre ajánlom csak a Froyo 2.2 változatot. Ugyanis elfelejt dolgokat, mintha törlődne a Davlik cache csak úgy egy sima újraindítástól. A "kaisimg-panel2-320-tilt-froyo-15-07-10.nbh" és a "kaisimg-panel2-320-tilt-froyo-07-07-10.nbh" változatok is amúgy sem feltétlenül kártyafüggetlen változatra, hanem a Tilt változatokra készültek. A magyar lokáció is hiányzik belőle. Várni kell még szerintem a 2.2 változat újabb változatára.
    VálaszTörlés
  17. Ma is kiadtak egy újabbat. Lehet, ebben már nem felejti el a Davlik cache-t.
    Amúgy Neked működött/működik foroyo-n a kamera? És a hívószámkijelzés is megjavul a másik Radio ROM-tól?
    VálaszTörlés
  18. Tegnap mikor jelezted, néztem is, de már este volt, nem volt időm utána olvasni. Hol értesültél róla? Csak azért kérdezem, mert a Froyo topikban tegnap még nem volt róla szó, mikor benéztem napközben.

    Egy biztos, a Caller ID probléma szerintem még nem került megoldásra, ezt így látatlanban megmondom. :) De jó lenne, ha nem lenne igazam!
    VálaszTörlés
  19. Pár hasznos tippel bővült a fenti leírás, melyek külön is megjelentek itt: http://blog.sancho.hu/2010/07/hasznos-tippek-htc-kaiser-android-rom.html
    VálaszTörlés
  20. Az általad belinkelt lapon láttam a júli 26-ai dátummal ellátott Froyo file-okat.
    http://sourceforge.net/projects/androidhtc/files/

    Bár ezek alapján még várok vele.
    Melyik winmo verziót (6.1, 6.5) ajánlanád most nekem? (sajnos muszáj frissítenem).
    VálaszTörlés
  21. Kaiseren a WinMo 6.5 szerintem lassú, a 6.1 jó csak.

    A Froyo úgy láom, hogy akkor stabil jelenleg, ha a sys a NAND-ban van, de a data nem oda, hanem az Ext2-re kerül. Jelenleg legalábbis oda telepítve nincsen gondja se a backup-pal, se az újraindítással, nem felejti el a Dalvik cache-t vagy hát annak részei nem sérülnek meg.
    VálaszTörlés
  22. Szia!

    Köszi a választ! Én is szabin vagyok, csak most kerültem PC és gyors net közelébe. Ha lesz időm, lehetőségem kipróbálom. Most látom, hogy kijött ma a VaniljEclair RLS8 verzió is.
    Valószínűleg én eddig azért nem találtam ezeket, mert olyan verziót kerestem amilyen a legelső portok voltak. Azokat a PDA nem telepítette SD-re, csak simán felmásoltam és futott. Ilyen típus nem létezik ezekből a fejlettebb verziókból?
    VálaszTörlés
  23. Szia!
    Azóta kísérleteztem, és részeredményeim vannak.
    1. A winmo alá telepítés pár próbálkozás után sikerült, de nem kezelte a hívásokat. Pl: hívtam a számom, kicsörgött, de nem mutatott, jelzett semmit a HTC andoiddal.
    Hívást kezdeményezni nem tudtam. Nyomtam egy SR-t, és a winmo állt fel újból.
    2. Amikor próbáltam veled felvenni a kapcsolatot, akkor odáig jutottam, hogy sd-ről az nbj file telepítése után amikor el akartam kezdeni a tar telepítést, fekete képernyő, és semmi....
    Ma hoztam haza egy telefont arra az esetre, ha kisérleteznék, és gond lenne, legalább tudjanak hívni. :)
    Viszont tényleg szeretném kérni a segítséged, vagy msn, vagy skype-on.
    msn: gergo75@hotmail.com
    skype: patko.gergely
    Köszönöm szépen.
    G.
    VálaszTörlés
  24. Szia!
    Ma próbálom újra az androidot feltenni nandosan.
    Az nbh file sikeresen települ, majd a leírtak alapján, az android.tar file-t beteszem az andboot könyvtárba. Beteszem az sd foglalatba, és egy fekete képpel megáll, nem jön az a linuxos bootmenü.
    dmesg, androidinstall.tar, bootlog.txt ezek vannak az andboot könyvtárban, a próbálkozás után.
    Kérlek segítsetek kitalálni valamit.
    G.
    VálaszTörlés
  25. Nem megy!!!
    Mindig fekete képernyő....
    :(
    Hmmmm.
    VálaszTörlés
  26. Sajnos, nem tudsz elérni se MSN-en, se Skype-on. Csak munkára használom, közben pedig nem tudok segíteni.

    Kérdéseim: Melyik build-t próbáltad ki? SD-ről indítva naná hogy a WinMo megmarad és nem az Android boot-ol be. Melyik nbh telepítésével akadtál el pontosan? Mikor jött a fekete képernyő? Kevés infót adsz!
    VálaszTörlés
  27. Mikor teszed be az SD-t? Ugye nem bekapcsolt állapotban? Melyik tar-t próbálod? Nem android.tar kell legyen a neve, nem ezt írtam. A liux boot menü a D-Pad nyomvatartásával jelenik meg akkor, mikor kiírja, hogy most nyomhatod.
    VálaszTörlés
  28. Dehogynem létezik, ezek mindegyike fut SD-ről is, és ROM-ból is.
    VálaszTörlés
  29. Lehet, h rosszul írtam a amit kérdezni akartam.
    Olyan portot láttam működni amikor nem "...első körben SD-re telepítésre kerül az Android." hanem WM-ból az SD-n lévő egy exe fájl futtatásával elindul az android. Nem telepíti, meg linux kernel, default.txt, stb., csak simán fut. Ilyen nincs?
    Kb. mennyi hely kell az SD-n pl. a 2.1-es verziónak?
    Egyébként én nézegettem az általad linkelt XDA topikokat, de mivel nincs rendes leírás hozzá, számomra nem derült ki hogy SD-ről is fut, és ha igen mit kell csinálni. De szerencsére segítettél. Köszi!
    VálaszTörlés
  30. Nem bekapcsolt állapotban teszem be.
    androidinstall.tar kiterjesztésű file van az andboot könyvtárban.
    Valakit szeretnék kérni, hogy vegyen fel msn, vagy skypera, aki tudna nekem segíteni.
    Holnap estére működő készüléket kellene csinálnom belőle.
    Gergő
    VálaszTörlés
  31. Az általam ROM-ba tett Android változatok MINDEGYIKE használható SD-ről WinMo alól indítva is, mindössze a Haret.exe, a Default.txt és az a pár fájl kell, ami lehetővé teszi, hogy nem ROMba telepítve, hanem WinMo alól indítva indítsd. De nem kell telepíteni, csak simán fut Mit kéne telepíteni?

    Ezzel a Haret.exe módszerrel ez a blogbejegyzés nem foglalkozik, ezzel a bejegyzésben linkelt TP2 bejegyzésben foglalkoztam csak.

    Hely nem baj, ha van minimum fél giga, mert a build fájlok mellé, majd kell neki pár száz mega a rendszer és adat img-knek. Pontos méretet nem tudok, régen volt a Haret.exe tesztelgetése már. :)
    VálaszTörlés
  32. Kevés infót adsz, nem tudok segíteni. Tedd vissza szerintem a gyári WinMo ROM-t, és SD-ről futtatós WinMo alól indítós Androiddal kísérletezz első körben.
    VálaszTörlés
  33. Te írtad az egyik nekem címzett hsz-ben (amiben a linkek is voltak) hogy SD-re telepíti az Androidot. Mindegy, kipróbálom, csak még helyet is kell csinálni a kártyán.
    VálaszTörlés
  34. Pl. ez írja is, hogy hogyan fut WinMo alól az SD "install": http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=600154

    SD install:
    Download the latest basefiles (haretinstall.zip) from SourceForge
    Make sure to use the correct default.txt for your device. The default.txt must also point to zimage-eclair instead of zimage.
    If you want to partition, you will need your partitions to be:
    1: FAT32 (at least 512MB, to be safe) / 2: EXT2 (256MB) / 3: ext2 (256MB)
    Warning: Partitioning your SD card successfully can be difficult, I recommend using Linux.
    VálaszTörlés
  35. A lényeg, hogy Haret.exe esetén nem kell telepíteni, max másolni. Telepítésnek hívom én a másolást is. :) Bocs.
    VálaszTörlés
  36. Mindent a leírtak alapján csináltam. Volt már főzött win a polarison.
    1. Feltettem a legújabb .NBH file-t. Ez sikerült is szürke képernyő alatt 100%-ig elment a kék vagy milyen csík, majd reset.
    2. SD ki, A letöltött file átnevezés androidinstall.tar-ra, A csupasz sd kártyára andboot könyvtár létrehozása, abba leraktam az androidinstall.tar file-t.
    Gép indítás, vibrálás után fekete képernyő nem indul el az a sok fehér apró betűs irka-firka, meg a bootmenü sem. Semmit nem csinál csak fekete képernyő.
    Ha kiveszem a kártyát, az andboot könyvtárba találok két új log file-t, amit ha megnyitok TotaCommanderben, látszik, hogy valamiket elkezd csinálni, de megáll.
    Sajnos nem vagyok informatikus, hogy értelmezni tudjam, ezért kérem a segítségeteket.
    G.
    VálaszTörlés
  37. Ha nem jelenik meg kis pingvin a bal felső sarokban sok apró betűvel, akkor nem a megfelelő NBH-t tetted fel a gépre, azaz nem a masinádhoz jó Kernelt használod. A gépedhez nem Kaiser, hanem Polaris változatokra van szükség.

    Az NBH fájl neve amúgy POLAIMG.nbh, ugye?
    VálaszTörlés
  38. Igen Polaimg_320_panel1_valami.nbh
    VálaszTörlés
  39. De ugye átnevezted erre, hogy "POLAIMG.nbh"?

    Esetleg próbálj ki egy másik NBH-t, ami jól hajtja a gépedet.

    Másik NBH tesztre ezeket nézd meg: http://it029000.massey.ac.nz/vogue/files/?C=M;O=D

    Froyo 2.2 teszthez: polaimg-panel3-320-froyo-26-07-10.nbh
    Eclair 2.1 teszthez: polaimg-panel3-320-eclair-02-07-10.nbh
    Az 1.6 teszthez: polaimg-panel3-320-27-06-10.nbh

    Ha az sem lesz jó, akkor a Radio ROM változatod nem árt frisíteni a legstabilabb Polaris változatra, abban azonban nem tudok segíteni, mert nem járok a készülék topikjaiban.
    VálaszTörlés
  40. Ugye jól értem, hogy amikor letöltöm a froyo rom-ot, az egy nbh file, annak a kiterjesztését meg kell változtatnom .zip-re, azt kicsomagolva kapok egy tar file-t, amit át kell neveznem androidinstall.tar-ra?
    G
    VálaszTörlés
  41. vagyis .tgz a letöltött ROM kiterjesztése, amit zip-re kell átnevezni.
    VálaszTörlés
  42. Ha így fekete képernyővel rádugom USB-n a laptopra, azt írja, hogy talált HTC android készüléket.
    VálaszTörlés
  43. Hol írtam én ilyet, hogy erre lenne szükség? :) Valamit nagyon keversz! Kérlek, figyelmesen olvasd el újra a teljes bejegyzést.
    VálaszTörlés
  44. Igen, mert már van rajta valszeg egy majdnem jó Kernel, de ha nem látod a futó betűket, valamit nem jól kezel.
    VálaszTörlés
  45. Akkor ezzel a .tgz vel mit csinálok?
    VálaszTörlés
  46. Akkor még mindig nem tudom, hogy a letöltött .tgz-t mivel tudom kicsomagolni, hogy az általad leírt .tar file-t kapjak.
    VálaszTörlés
  47. Simán a TC-ben ki tudtam csomagolni és .tar lett belőle.
    Átneveztem androidinstall.tar névre, beraktam a Polarisba, de semmi. Fekete képernyő.
    G.
    VálaszTörlés
  48. TC-ben kicszomagolom, a kapott tar-t átnevezem androidinstall.tar névre, azt az sd andboot könyvtárába teszem, bedugom a polarisba, power on, Fekete kép két rezgés után, és semmi.
    VálaszTörlés
  49. A .tgz fájl egy tmörített fájl, ami tartalmazza a .tar fájlt. Kicsomagolható a népszerű 7z szoftverrel, mely minden tömörített fájlformátumot megnyit. Azonban nem ez a gond Nálad.

    ISMÉTLEM: ha nem jön be a pingvines logós, sok kis karakteres boot képernyő a sok futó szöveggel, hanem egyből fekete lesz minden a reset után, akkor az a gond, hogy még a kernel sem jó. A Linux kernel az előbb linkelt fájlok valamelyike, egy NBH fájl. Ha ez fenn van, akkor jöhet csak a .tar fájl.

    A .tar fájlt csak akkor tudod telepíteni, ha az indításkor a pingvines, futó szöveges képernyőt figyelve egyszer csak meglátod ezt a képernyőt ("Hold down Volume or DPad Center to launch installer"): http://3.bp.blogspot.com/__0j7tR_Xrwo/TD8is2iJASI/AAAAAAAAhUs/IPDBZ1MsjYA/s1600/DSC08534.JPG
    Ekkor kell nyomva tartani a középső gombot, hogy bejuss a Linux boot menübe, és ott tudod majd elindítani az Install menüből a .tar fájl telepítését.

    Ennél érthetőbben nem tudo leírni. Ha így sem megy, kérlek, hagyd abba!!! :)
    VálaszTörlés
  50. Egy régebbi panel1-es nbh-val felment. Kispingvin is volt, bootmenü is.
    VálaszTörlés
  51. Már csak arra kell ügyelned, hogy ez a panel1 kernel változat jó legyen az Andoid változatodhoz.
    VálaszTörlés
  52. Mi a net szolgáltatód? Mit állítasz be APN-nek?
    VálaszTörlés
  53. T-mobile H a szolgáltatóm.
    Még nem állítottam be semmit. Kiírja, hogy 3g meg g, de adatkapcsolat nincs.
    Van előfizetésem, meg a winmobile ment is vele.
    G
    VálaszTörlés
  54. T-mobile H a szolgáltatóm. Van előfizetésem, a winmobile kezelte.
    Kiírja a felső részbe hogy talál 3g, g kapcsolatot, de nem csatlakozik, nem lép fel rá.
    Semmit nem állítottam még be.
    A vpn menüben viszont az mms alpontot sikerült kitörölnöm. :(
    VálaszTörlés
  55. Itt a megfelelő MMS beállítás (is): http://androidhungary.com/2009/09/vodafone-t-mobile-es-pannon-mobilinternet-beallitasa-android-telefonon/

    Egyes Android változatokon az APN nem "internet", hanem "wnw" kell legyen.
    VálaszTörlés
  56. Innen néztem én is a beállításokat, de.
    1. Ez csak a menü felső részét mutatja, a többi beállítás nem látszik.
    2. Azt írja, hogy a többit hagyjuk üresen. Kitöröltem a többi mezőt, és amikor ki akartam lépni a menüpontból, azt írta, hogy a valamelyik mezők kitöltése nélkül nem jó.
    Mivel nem emlékeztem azokra, így kiléptem, újraindítottam, és az mms rész törlődött úgy ahogy van.
    3. Az internet VPN mellé, hogy tudok új kapcsolatot hozzáadni (mms-t) ?
    4. Még mindig nem működik a gprs, 3g kapcsolat.
    5. Feltettem egy újabb rádió romot is, és így sem megy.
    G.
    VálaszTörlés
  57. Ja, és nagyon szépen köszönöm a kitartó segítségedet!!! :))
    VálaszTörlés
  58. A radio telepítésénél a tricolor képernyő után kb mennyi idő még települ? fél órája kb 35%on áll és nem megy tovább. Nem tudjátok mi lehet a hiba? Minden verziónál ezt csinálja.
    VálaszTörlés
  59. Ahogy cseten írtam, szóval ha nemmegy, akkor az Spl nem stimmel szerintem. Nekem a Spl-1.0.OliPof van fent, de már nem emlékszem, hogy a sok szívás után végül mivel sikerült feltenni rendesen. :)
    VálaszTörlés
  60. Nem az spl volt rossz :) Vagy max annyiban h kártyáról nem lehetett telepíteni. A customruu.exevel sikerült azt is. Most ott szívás h melyik Android rendszer fog működni :) Remélem amit linkeltél xda-n nemrég kernelt, már vinni fogja a froyot. Ha nem marad a wm. Egyenlőre semmi nem működik semmivel :D
    VálaszTörlés
  61. Amúgy. Nem nagyon tudok eligazodni az xda-n, én nem találtam se posztot, se olyan topikot ahol nem tiltes kernelt vagy éppen "éppkézlább" froyot találok. Hihetetlen :D
    VálaszTörlés
  62. Na sikerült. A legújabb 1.56-os spl, mellé a Kaiser HardSpl 3.56, kaisimg-panel2-320-froyo-07-07-10.nbh kernellel, és a belinkelt legújabb androidos froyo. SD kártyával minden fagyott, kivéve az android telepítése. A customruu, mindhez használható ami mbh. Sajnos a kártya hibát nem tudom miért csinálta. Amúgy előttem írta valaki,h a tgz fájlt nevezi át nbh-ra vagy tar-ra. Konkrétan szedje le a 7zip nevű progit, mert csak az csinál kitömörítés után tar-t.
    VálaszTörlés
  63. Erre had reagáljak: "Amúgy előttem írta valaki,h a tgz fájlt nevezi át nbh-ra vagy tar-ra."

    Még egyszer leírom: NEM KELL SEMMIFÉLE TGZ-t NBH-ra ÁTNEVEZNI!!! NEM ÍRTAM ILYET!
    VálaszTörlés
  64. A Froyo nem annyira stabil, mint az Android 2.1 Eclair változatok közül a VaniljEclair: http://goo.gl/GqnU

    Mind az Eclair, mind a Froyo változat esetén arra figyelj, hogy a megfelelő Kernelt válaszd ki hozzá innen: http://goo.gl/tBe6 A dátumaik egyezzenek!

    A Tilt változat ha összekeveri pl. a "!" és "@" gombokat, akkor "Billentyűzetkiosztás javítása" részt keresd fent, azt kell megtenned, végrehajtanod.
    VálaszTörlés
  65. Egy dolgot már tudok, h egyszer ment, majd mást próbáltam nem ment, majd az se ment ami előtte. Szval ez csak szerencse..
    VálaszTörlés
  66. Valami nem okés az SD-del szerintem. Nem koszolódott össze a lába? Nekem néha meg kell tisztítanom az SD kártyák lábait, mert a ki/berakástól összeszedik a szöszt.
    VálaszTörlés
  67. Én tudom, de ő írta, és nem vette figyelembe amit előbb írtál,h 7zipel kell kibontani. És úgy kap tar-t :)
    VálaszTörlés
  68. Valahol pont most néztem,h valaki nagyot "lesett" a fórumba, hogy neki 4gb-s sdhc kártyája van, lehet nálam is ez a hiba. De nem látom mire reagált ilyen meglepetten.
    VálaszTörlés
  69. Ha visszaolvasol, figyelembe vette aztán. :)
    VálaszTörlés
  70. Nekem is 4 GB SDHC microSD van a gépben, nem ez a gond.
    VálaszTörlés
  71. Nem a kártya a baj, egyszerűen nem tudja kicsomagolni a tar image-ből. Most a gépre vagy a kártyára az nem derül ki a linux kernelből. Bele írni meg nem tudok a pda-n, se visszaolvasni. Winmo gond nélkül felmegy, kernelt/radiot/rom-ot mind végig lestem. Nem megy. Másik sd-vel sem.
    VálaszTörlés
  72. Hm, tudod mi a baj? :D Röhejes, de véletlenül most telepítette. De a szar abban az, beragadt a telepítő, és nem volt benne a kártya, és a menü maradt, rányomtam a telepítésre, mert azt hittem benne van. Ugye kiírta h nem tudja mountolni stb. Erre most visszaraktam a kártyát, reseteltem, telepítettem és ez telepítette is. Most akkor így mond meg mi a hiba...minden ugyanaz mint az előző próbálkozásnál....na most akkor mi van?
    VálaszTörlés
  73. Elolvastam végül a logot, hibát talál de jó kérdés,h a gépen vagy a kártyán, nekem úgy tűnik a gépen, mivel minden kártyánál azt írja. Na mindegy, feladtam.
    VálaszTörlés
  74. Most akkor jó vagy nem jó a PDA-d? :)
    VálaszTörlés
  75. Na, ezt fogalmazd újra, kérlek. :-D
    VálaszTörlés
  76. Most per pill nem tudom de 152 block bad
    VálaszTörlés
  77. Az szerintem jó, mind nem lehet rossz. De végig próbáltam minden kernelt, radiot, 3ból egy romot sem indított el. Szval részemről ennyi. Köszönök mindent :)Azért egyszer csak sikerült valahogy :)
    VálaszTörlés
  78. Failed to extract, amikor a romot raknám fel, előtt ahogy fut le linux írja a sorok között,h bad sector 152 . Na tényleg ennyi :)
    VálaszTörlés
  79. Amiket e-mailben küldtél, ilyesmiket nekem is kiír. Nem teljesen világos, hol akadsz el, mivel nem írod le részletesen, pontról pontra, hogy mit teszel, pontosan mit próbálsz ki. Így nem tudok segíteni. De szívesen meghallgatlak. :P
    VálaszTörlés
  80. dev "mtdblock 2" bad 148 ez neked mond vmit?
    VálaszTörlés
  81. Na várj, még nem tudom elmondani :) Most újra raktad? Amúgy megpróbálom prezentálni a problémákat mindjárt :) És ne nyújtogasd a nyelved, olyan sokat nem is írtam még összevissza: D
    VálaszTörlés
  82. Beillesztettem egy videót a kernel panel és az Android telepítésről a fenti bejegyzésbe.
    VálaszTörlés
  83. Szia!
    Visszatértem.
    Olyan gondom van, hogy feltelepítettem a froyo_panel1 kernellel az oprendszert.
    Minden jó, tetszik is.
    A mobilhálózat beállításait is megcsináltam, találtam egy kollégát akinek van androidos NEXUS készüléke, arról lenéztük a beállításokat, de mégsem használja a gprs, 3g-s hálózatokat.
    Megpróbáltam többféle rádió rom telepítését, és azzal sem lép fel.
    Valakinek ötlete?
    G.
    VálaszTörlés
  84. Az APN beállítás ne "internet", hanem "wnw" legyen, és menni fog.
    VálaszTörlés
  85. Az APN beállítás ne "internet", hanem "wnw" legyen, és menni fog.
    VálaszTörlés
  86. Az Android 2.1 Eclair változatok közül a VaniljEclair RLS10 tudja már a GSM cella helymeghatározást, megy vele állítólag a SIM PIN kód is, és át lehet végre kapcsolni 2G-re 3G-ről. http://goo.gl/GqnU
    VálaszTörlés
  87. Sancho! Esküszöm szinte az összes dolgot átpárosítottam :S És a az 1.70.xxxx jó a kasierhoz, azóta minden feltelepül :S Köszi! Nagyon szépen köszönöm!
    VálaszTörlés
  88. Akkor az e-mailben írtak tárgytalanok? Mégis megy minden? :) Melyik Android változat van most fenn, mit nyúzol, hogyan jött be? :o)
    VálaszTörlés
  89. Incubus26Jc's Super FroYo 2.2 Ezt kezdtem el használni, amúgy azt a radiot is próbáltam, az sem működött, lehet már fáradt voltam és még az egyszerű cserélgetéseket is benéztem.

    Minden megy, de a simről mintha eltüntette volna a bejegyzésekez. És ugye a voda telefon hálózatát sem ismeri fel. Vmi V.R.A.M telecomnak lesi a vodát. Átállítani meg nem lehet :)
    Erről az androidról csak annyit, h nem vágom miért super froyo:D Talán a boot képernyőtől.... Az általad próbált eclairtől sem tud többet. Amin meglepődtem, hogy ha lenne ebben is giroszkóp, sok 3d-t használó program elég jól futna. Tehát grafikai megjelenésben elég korrekt. De minden műkszik rajta. Eddig :) Egy kérdés, nem úgy volt, hogy a froyo-nál már lehet a progikat az sd-re telepíteni? Vagy akkor a data.img-t át kell rakni a kártyára?
    VálaszTörlés
  90. A super jelzőt annak köszönhetően kaphatta, hogy ha felteszed a srác theme-jeit, akkor szuper plusz dolgok vannak benne. :)

    A grafikai képességekben azért nem vagyok biztos, hogy táltosak, bár az tény, hogy az Android ügyesen van megírva, emiatt egyszerűen futnak a látványos dolgok, lévén op.rendszer szinten épülnek be azok a képességek, amiket WinMo alatt plusz meg kell írnia a fejlesztőnek. A grafikai képességeket mérő alkalmazások alatt azonban elvérzik a Kaiser az Android alatt is. :)
    VálaszTörlés
  91. Ott tartok az Vanilij Eclair RLS10 telepítésével hogy: HaRet elindítva, ott run-t nyomva kiirja, h press Dpad center, majd lenyomom és bejön az android installer menü. Ha nem, nem találja a system.img-t. Hogyan tovább? Nem magától kéne mennie? / A default-kaiser.txt fájlt átneveztem default.txt-re. Nem nyúltam bele, mert látszólag OK és annyira nem értek hozzá. A panel és a memória értékein lehetne állítgatni, de mire kéne!? A fájl commentbe azt írja hogy a board-htckaiser.panel_type-nál 0 a default, de alapból 1 volt. Az számít, h ezen QWERTY bill van és nem .TZ?
    Van vmi tipped? Köszi!
    VálaszTörlés
  92. Igen sajnos, a kaiser egy lassú és gyenge valami...:) Táltosnak nem neveztem :) De ami a high end cuccokon nagyobb felbontásokban láttam, az fut itt is, persze nem paripa :) A videókat sokkal gyorsabban játssza le. Meglepődtem rajta, xyplayer-el. Viszont a böngésző lassú, a wifi eszi az energiát. Sok helyen akadozik, amit elsőre sikerült pár napja egyedüliként felraknom az nem volt ezekben sem gyenge. Racing Thunder Lite azért eléggé szép és izmos gépet is kíván, irányítani nem lehet, de tesztnek jó, néha begyorsul. Van az androidban valahol egy órajel állító a procihoz, ahogy olvasgattam páran használják is, én nem merem :) 520-ig lehet húzni :)
    VálaszTörlés
  93. Vagy nem jó mappába teszed a cuccot, vagy nem tudom. A cuccnak a \Storage Card\andboot mappában kell lennie, a default-kaiser.txt átnevezése default.txt-re elég kell legyen. Nekem anno elindult a Haret. Most ezt nem tudom letesztelni, mert nekem már nincsen WinMo a gépemen.
    VálaszTörlés
  94. A wifi nekem nem eszi az energiát, érdekes. Keress ár arra, hogyan lehet terminal alatt átírni a wlan erősségét, azzal vedd lejjebb. Bár elvileg alapban használom, én nem írtam át. Sőt, azt vettem észre, kevesebbet eszik, ha wlan--ról netezek és nem mobil netről. Amúgy ugyan annyit kellene egyen, mint WinMo alatt.

    A CPU állítható NBH Editor-ral, ami a macerásabb. Vagy egyes változatokba beleteszik a Rouge app-t (asszem ez a neve), ami szintén segít tekerni. Én nem szórakoztam vele. Az xyplayer tényleg jó. :)
    VálaszTörlés
  95. Igazából elindul a HaRet, végigmegy a folyamatjelzõ az ablakban, bejön a konzolos felulet, de keri a kozepso gombnyomast vagy leall. Pedig ahogy irtad az SD gyokereben levo Andboot konyvtarba raktam.
    Probaltam az 1.6-os verziot is. Ahhoz nincs Kaiseres default.txt csak Vogue-hoz. Ott is elindul a HaRet, majdnem teljesen vegigmegy a folyamatjelzo, de megall es nem tortenik semmi. Vartam 5 percet, lehet, hogy tobbet kene? Teszteltem ugy is, hogy atirtam a txtben a Voguera hivatkozo panel reszt Kaiserre. semmi eredmeny. (Mondjuk ennel az XDA topik szerint nem andboot, hanem android konytarba kell lenni a cuccnak es igy volt a letoltott zipben is.)
    Van vmi tipped mitol lehet? Minek kene tortenie a konzolos feluleten a HaRet utan?
    VálaszTörlés
  96. Ha azt írja a haret változatná, hogy android mappába kell tenned, akkor oda tedd. Tényleg nem tudok segíteni, mert nem WinMo futattós változatot használok, hanem ROM-ban van nekem.
    VálaszTörlés
  97. Még egy kérdés, neked az eclairben megy az usb storage? Meg lehet egyáltalán mappát csinálni a gépre? Mert oda nem tudok semmivel, sem másolni sajna.
    VálaszTörlés
  98. Jah igen a rogue tool :) Jelzem műkszik a dolog ;) Mivel lehet jó benchmarkolni?
    VálaszTörlés
  99. Hogy értsd, hogy megy-e az USB storage? Az SD kártyára gondolsz? Hogyan és mit akarsz ott? Nekem onnan játszik zenét. Ráadásul korábban az Ext2 a data.img fájlban volt, most pedig egy külön SD partíción. Vagy nem értem a kérdést.
    VálaszTörlés
  100. Sokan ezzel mérik az Android sebességét: http://www.appbrain.com/app/com.qualcomm.qx.neocore
    VálaszTörlés
  101. Lehet nekem az aksival is baj van már. Winmo alatt is gondolt egyet és lemerült.
    VálaszTörlés
  102. Saruk tisztítása vagy akku csere...
    VálaszTörlés
  103. Azt a részét olvastam az xda fórumnak ahol a partíciókról beszéltetek, de nekem nincs, csak az sd. Minden nandból fut. A kártyát használja a gép, én is onnan játszom le a filmeket. Az usb storage igen arra vonatkozott, nekem a gép nem akarja felismerni és az android eldobja vagy befagy. Nem tudok rá másolni, mivel meg sem jelenik az sd mint meghajtó. Elvileg az .apk fájlokat valahogy magára a kaiserre kellene felraknom és elindítani. Kártyáról nem telepíti. Mappát meg nem tudok létrehozni az androidból se a gépre se a kártyára. Pedig egy downloads nem lenne rossz :)
    VálaszTörlés
  104. Ja értem. USB storage-nak még nem használtam az Android-t, mert ha azon van a rendszer data része, akkor kirántja a rendszer alól, ha a PC-re dugom, tehát lefagyna a rendszer. Ezért én vagy letöltöm a PDA-ra az adott fájlt, vagy kikapcsolom a PDA-t, és egy kártyaolvasóval teszem rá a szükséges fájlokat. Az ékezetes fájlnevekre harap a rendszer, azt ne használj, nem tűri el ez, pedig kéne neki (gyári Androidok megeszik).
    VálaszTörlés
  105. akkut kellene, sohasem volt jó :)
    VálaszTörlés
  106. Úgy látom tőled fél a pda-m. Amint írtam neked rögtön ment az usb storage. Szval az ok :) Nincs ékezetes. Most megpróbálom felrakni az igo-t, ha nem megy akkor szívás: D
    VálaszTörlés
  107. Na egy kérdés, amire nem látom a választ, mert így nem tette fel még senki. Ha azt szeretném,h a programok az sd-re települjenek, akkor a nandból át kell tennem a kártyára a systemet, vagy a data-t? Úgy tudtam,h lehet már a froyoban az sd-re választani a telepítést, de nem ajánlja fel.
    VálaszTörlés
  108. Az APP2SD nem működik ezen a Froyo-n még, és nem találtam rá egzakt választ, miért nem.
    Azonban(!), ha az Ext2 a data.img-ben vagy az SD partíción van, akkor nem a memóriába települ, hanem az SD-re. Ez persze nem változtat azon, hogy mekkora marad a hely. Gondolom, emiatt akarod SD-re telepíteni a programokat.
    Sajnos, még nincsen megoldva.
    VálaszTörlés
  109. De ha jól látom nincs dátum egyezés az újabb eclairhez és a kernelek között
    eclair változatt 2010.08.09 de a kernelnél a legújabb az a 7 hó csak
    VálaszTörlés
  110. Igen, most felraktam a kártyára de csak img-ként engedte, partícióra nem. Szval semmiképpen nem marad csak az a 30 mega?
    VálaszTörlés
  111. Amúgy a legszebb,h az sdhc kártyán ugyanaz a froyo és kernel és rádio és nem megy fel, viszont a 2 gigás sdről igen. Fura. Most már teljesen összezavarodtam a cserélgetésben :S :D Szval egy működjön és onnantól feladom :) Szval az új eclaiehez melyik kernel megy? Mert komolyan dátum szerint nincs mivel összepárosítanom :) Nem értem ezt a dolgot :S
    VálaszTörlés
  112. a data img használatával azért más az h 193 mega helyem van a programoknak a 30 mega helyett :) ez így már igo futtatási lehetőség :)
    csak a kártya gondolom jobban eszi majd az akkut is
    VálaszTörlés
  113. Lehet, hogy nekem azért nincsen gondom a 4 GB SDHC kártyámmal, mert particionálva van, és 2 GB látszik csak belőle FAT32-nek?
    VálaszTörlés
  114. Na látod, ez nem jutott eszembe, hogy NAND-ban többet zabál a Data. Régen volt. :) Egy bizonytalan Froyo működést stabilizáltam az SD-re rakással, és azóta ott lakik a Data nekem. :) Fel sem tűnt, hogy több a hely a programoknak.
    VálaszTörlés
  115. Van előrelépés!
    Kipróbáltam az 1.6-ot azzal a default.txt fájllal amit az Elcair RLS10-hez volt Kaiserre. És láss csodát működik. Az nem tetszett, hogy elállítódott az óra, és a háttérvilágítás a WM alatt. :/ Fura. Egy kicsit lassú, de hát gondolom ez az SD, meg a WinMo miatt is van.
    Azon próbálok még finomítani, hogy a megjelenítés jobb legyen. Most a kép alsó pár pixelnyi sora a képernyő tetején látszik, és egy kicsit nagyok a gombok a képernyőhöz, kitakarják egymást, meg olyan mintha zajos lenne a kép. A densityn állítgatok a donuthoz adott def.txt szerint.
    Egyre inkább azt gondolom ahogy beleolvastam a topikjába, hogy az általad linkelt 2.1-es csomag nem alkalmas ilyen WinMo alóli futtatásra.
    VálaszTörlés
  116. Az 1.6 az minket a verziója? Ugyanis az Eclair az egy 2.1-es, az 1.6 meg régebbi Android.
    A WinMo alól indított változat valóban elállítja az időt, idegesítő. :) Az iGO csinált ilyet anno.

    (A komment motor már engem is idegesített, mert sok hsz esetén nem szerencsés a tördelt kinézet. Sajnos, nem tudok sorszámozást beletenni, egy egy külső motor.)
    VálaszTörlés
  117. Tudom, hogy a 2.1 Eclair az újabb mint a 1.6 Donut. Most a Myn’s Warm Donut RLS5-öt (SQSH package) próbáltam ki a VaniljEclair RLS10 csomagjában lévő default-kaiser.txt fájlával. Ezt a fájlt másoltam bele az RLS5-ből kicsomagolt könyvtárba átnevezve.
    (Tudom, hogy külső a motor, csak az hittem ez is paraméterezhető benne.)
    VálaszTörlés
  118. Az látod lehet, de csak akkor ha elsőre is particionálva volt, mert nekem alapból azon nem megy semmi. Így szerintem csak a partíciósra lehet igaz. De nem jövök rá miért. De kipróbálom, dobok partíciót hátha, elvileg vagy nem tudja rá kibontani az Android imaget vagy nem talál vmit utána. De fura.
    VálaszTörlés
  119. Elsőre nekem sem ment fel a Froyo kernel egyikével sem se Ext2, se Ext3 formázással készített partícióra a Data. Aztán hagytam annyiban, hogy majd lesz valami. Közben az Eclair kernel meg engedte a 2.1-nek a Data-ját oda telepíteni. Tegnap este feltettem kíváncsiságból ismét a Froyo kernelt, és ez meg engedte a partíciót használni, ami Ext2-re van formázva. Szóval lehetséges, hogy kell valami a Froyo-nak, amit nem tud létrehozni, de az Eclair kernel ezt meg tudja csinálni.
    VálaszTörlés
  120. Ja, értem már! Végül is a default.txt kvázi a WinMo-t ideiglenesen kilövő, és elinduló Linux kernelt paraméterezi fel.
    VálaszTörlés
  121. A froyoval ment a data a kártyára, az az eclair a rls10 sehogy se megy fel, én meg azt hanyagolom, egyik kernellel se jó, sehogy. A froyo csak azért nem tudta sd-re rakni, mert nincs előre particionálva a kártya. Az sdhc meg egy rejtély.
    VálaszTörlés
  122. A maradék 2 gigát használja az Android?
    VálaszTörlés
  123. [2GB FAT32][1GB Ext2][1GB Ext2] asszem így formáztam, de semmi értelme. Elég lenne 1db Ext2 és az is max pár száz MB méretű, lásd a leírást: http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=680518
    VálaszTörlés
  124. Én se látom sok értelmét :) Nálam a data.img is bukott. Szar az akkum vagy vmi miatt gyorsan merül. Szval a kártya is eszi mint a wifi, de sebességre nem sokkal lassabb. Neked a nem kaiserrel készült képeket megjeleníti az eclair?
    VálaszTörlés
  125. Igen, miért ne jelenítené meg?
    VálaszTörlés
  126. Nem tudom. Nem jeleníti meg semmivel. Na mindegy:)
    VálaszTörlés
  127. Küldjed el a fotót, megnézem.
    VálaszTörlés
  128. Szerintem az SD-det nem szereti valamiért a géped. :-D

    Nekem most a Super Froyo 2.2 van fent, és a "kaisimg-panel2-320-tilt-froyo-15-07-10.nbh" kernel van alatta, persze a normál Kaiser billentyűzetkiosztásra átállítva az NBH Editorral. Azt tudom, hogy ez a kernel alapban 2800-ra vanbuild-elve, így ezt a beállítást nem is módosítottam. Sokan szívnak is emiatt ezzel, mert a gyári akkuval lemerülést szimulál szegény Kaiser.

    Azt vettem észre eddig a sima Froyo változatnál és a Super Froyo-val is, hogy a "kaisimg-panel2-320-tilt-froyo-26-07-10.nbh " kernel valamiért akármilyen NBH Editálás is van rajta, kifagy egyszerűen. Mintha túlmelegedne a vas, és kakukk, befagy.
    VálaszTörlés
  129. Nam jad :D most nem találnám meg :D
    VálaszTörlés
  130. Nekem a 26.07.10 van bent a froyoval. Neked 2800 akku van benne? Mondjuk nekem mint írtam is, sajnos winmo alatt, bekapcsolt wifinél is csinált ilyet. Csak most kicsit durvábban, mióta az sd-n terül el az adat. Tehát nálam a lényeg,h a wifi valszeg melegszik, és nem lefagy, hanem leszívja az akksit. De ez találgatás:) Nem lestem meg az NBHEditort, de abban van akkumulátor állítási lehetőség is?
    VálaszTörlés
  131. Minnyá' megeszlek! :D
    Egyrészt a minap írtam róla, másrészt az elsők között hozza a Google:
    http://blog.sancho.hu/2010/08/nbh-editor-htc-kaiser-android-kernel.html
    VálaszTörlés
  132. Azt hittem neked szintén zseni embernek menni fog azt kiolvasni... :D
    Na majd :D lett volna :) Tudom, de mindjárt ki is próbálom.... Bocs h itt kérdezem meg, nem tudsz jó állapotú Samsung Omnia-át?
    VálaszTörlés
  133. Nem, nem tudok eladó Omniát.
    VálaszTörlés
  134. Te! Nem-e lehet-é, hogy ezért fagy Neked az Android? http://andro-id.info/2010/08/13/android-2-2-no-taskkiller-please/
    VálaszTörlés
  135. Újabb előrelépés az ügyben! Utánaolvastam, hogy a 1.6-nél alkalmazott system.SQSH-s módszert nem használják már az újabb portoknál, mert nem elég "jó". Stabilabb és gyorsabb végeredményt ad, ha a HaRet.exét futtatva, majd a menüből az install system-et választva az androidinstall.tar-ból hozza létre a system/data.img-t az SD(esetlegesen kiválasztott partíciójá)ra. Pl. VaniljEclair RLS10b. Vettem a bátorságot, és nyomtam én is egy install systemet, (pedig féltem, h legyalulja a WinMo-t). Másodszorra sikerült is, és a mobilnetet is nagy-nehezen életre leheltem.
    Két problémám van: sajnos nincs hangja, és amit már írtam az 1.6-os nál is, hogy kép alsó pár pixelnyi sora a képernyő tetején látszik, meg olyan mintha zajos, vagy pixelhibás lenne a kép. Kicsit hasonlít arra, mikor memóriahibás a VGA a PC-ben.
    Neked volt ilyen hiba? mit lehet tenni ellene?
    VálaszTörlés
  136. Nekem nem fagy. Nekem kikapcsol és kész :) az akksi a gond :) vagy az energia gazdálkodás. De inkább az akksi, mivel winmo alatt is volt ilyen. Wifi "bekapcs" és pár perc és kikapcsolt. Nem jelzett fogyást csak fogta magát és kevés az energííí és vége.
    VálaszTörlés
  137. Az a kernel hibája, ha nem tudod kikapcsolni a wifit, a többi mind a hibás beállításnak köszönhető. De mivel winmot használsz az tuti, hogy rossz a "haretes"összeállítás. Leírod melyiket használod? Kipróbálom, úgy is vissza akartam menni winre.
    VálaszTörlés
  138. Köszönöm szépen, sikerült.
    VálaszTörlés
  139. A VaniljEclair RLS10b-t használom. Lehet, h rossz az összeállítás, de én egy komplett zip fájlt töltöttem le amiben minden benne volt és azt használom. A megjelenítési hibát sikerült kijavítani azzal, hogy a htckaiser.panel_type=2 paraméterrel használom. Standbyból ébredéskor kicsit néha villódzik a kép, de legalább szép utána. Kihagytam még egy hibát, a kamera sem műxik
    VálaszTörlés
  140. Kipróbáltam, másfél napig futtattam a gépet a gyári akkuval és az utolsó előtti Froyo kernellel (az utolsó nem annyira stabil). Gyakori WiFi használat esetén iszonyat gyorsan merül, legalábbis azt mutatja, hogy merül. A merülést nem mutatja, csak újraindítás után látszik, hogy az előbbi 6 pucuka helyett 2 van (Super Froyo).
    VálaszTörlés
  141. A pixeles izé az bizony nem kernel, sem build hiba, szerintem ez Radio ROM probléma. Milyen Radio ROM van a gépen?
    VálaszTörlés
  142. A fotó sem megy? Akkor Radio ROM csere javasolt.
    VálaszTörlés
  143. Az eclair nem csinált neked ilyet ugye?
    VálaszTörlés
  144. A "pixelhibát" megoldottam, ahogy írtam lejjebb, a default.txt-ben egy paraméter átírásával. A ROM cserét inkább kihagyom, nekem még a gyári T-Mo rom van fenn. Radio: 1.27.15.32
    VálaszTörlés
  145. Nem, bár le kéne azt is tesztelni. Most nincsen kedvem széttúrni ezt a Froyo-t. :)
    VálaszTörlés
  146. Az tényleg egy régi Radio ROM. :)
    VálaszTörlés
  147. Ne is túrd :) Felesleges lenne. Igo-t próbáltad?
    VálaszTörlés
  148. Olvastam a Super Froyo topikjában, hogy azt írta egy arc, hogy a lemerülési probléma vizsgálatára javasolja a Battery Graph app-ot: http://www.appbrain.com/app/com.modroid.battery Ő is ezzel elemezte, hogy mi a hóhér van egyes esetekben vele: http://forum.xda-developers.com/showpost.php?p=7668821&postcount=2137
    VálaszTörlés
  149. Írtam egy bejegyzést a ODEX/UNODEX témában, mely bekerült ide is. Remélem, ez segít tisztázni, miért felejt az ODEX változat, és miért lassabb az első induláskor az UNODEX változat.
    VálaszTörlés
  150. Megjelent a Incubus26Jc's Super FroYo 2.2 RLS13, amiben jobb a GSM kezelés, így megy a GSM lokalizáció és jobb a cella érzékelés. http://forum.xda-developers.com/showpost.php?p=6977255&postcount=1 Továbbá tartalmazza a legutóbbi Froyo frissítést egy az eygeben, az említettek is ezen részei. Ennél is sajnos újra kell telepíteni mindent, mert elfelejti a Google hozzáférést, ha az előzőre teszed rá, szóval a Data-t újra kell telepíteni, nem lehet restore-ral visszatenni. Ennek az lehet az oka, hogy a Market megkapta a CM6 frissítést.

    Ki fogom próbálni. Most nekem gyári akkuval az RLS12 megy. Néha lekapcsol teljesen, de alapvetően jó. Kíváncsi leszek az RLS13-ra.
    VálaszTörlés
  151. Annyira tetszik az RLS13, hogy átszabtam az androidinstall.tar tartalmát, kiszedtem belőle pár dolgot, és beletettem pár számomra fontos .apk-t. Azt hiszem, jobban beleásom magam a saját Android változat elkészítésébe. Ez tetszik! :-D
    VálaszTörlés
  152. vágj :) mivel szabod szépre? Kernelt is fogsz fordítani? :D
    VálaszTörlés
  153. A Kernel azért bonyolultabb dolog! :)
    Nem nehéz azonban a build machinálása. Mindössze megnyitod a .tar fájlt a 7z tömörítővel, és böngészed. Ami nem kell, azt az .apk-t törlöd, ami meg kell, azt bemásolod az ".....\app" könyvtárba, de a fájlnévben ne legyen szóköz. Ha pl. a root-ban nem kell valami, pl. a TTS, akkor a ".....\system" alatt kitörlöd a hozzá tartozó .apk fájlokat. Ennyivel kevesebb helyet foglal a cucc. A nagyméretű bootanimáció is cserélhető kisebbre, sőt a fotózás hülye hanga is törölhető. Aztán a kész .tar fájlt küldöd fel a vasra. Ennyi. :)
    VálaszTörlés
  154. Ez tényleg egyszerű :) Az szerinted előfordulhat vagy olvastál ilyesmiről valahol, hogy vannak romok amelyek bizonyos készülékre semmiféleképpen nem tehetőek fel? Kaiser-t kérdezem csak. a 13rls Superfroyo egyik radio és kernel kombinációval sem megy fel.
    VálaszTörlés
  155. Olyat olvastam, hogy a Radio ROM jobb, ha 1.6x.xx.xx utolsó változata, és még nem 1.7x.xx.xx változat.
    Nekem ez van fent: http://blog.sancho.hu/2000/01/forum.html#comment-70083301
    VálaszTörlés
  156. Update: Beleírtam, hogy az androidinstall.tar fájl lehet androidinstall.tgz attól függően, hogy előtte mi volt a kiterjesztése. A .tgz-ben egy .tar van, így 90 MB helyett 60 MB a mérete csak, és ezt is megeszi a Linux Kernel boot menü Install funkciója. Tehát egyrészt nem kell a .tgz-t kicsomagolni, másrészt a .tgz-t nem szabad .tar-ra átnevezni. Ezt korábban nem említettem, mert számomra triviális volt.
    VálaszTörlés
  157. ez tényleg kicsit hihetetlennek tűnik, mert abból mi baj lehet h kibontom belőle a tar-t?
    VálaszTörlés
  158. Abból semmi baj nincsen. CSak ami tar, az maradjon kiterjesztésben tar, amely tgz-t nem csomagolsz ki, az maradjon tgz. Ennyi. Remélem, nem értetted félre. ;)

    Amúgy merre laksz? Össze kéne egyszer futni, mert nem hiszem el, hogy nem megy a gépeden a cucc. :)
    VálaszTörlés
  159. Az akku gondot detektáltam a Froyo esetén. Lásd a képet:

    http://rookery9.aviary.com.s3.amazonaws.com/4811500/4811853_18e7_rss.jpg

    1. pont: A Kaiser érzékeli, hogy nem 2700mAh akku van a vasban, leesik a szint arra, amilyen szinten van valójában a gyári 1350mAh akku. A gép kikapcsol.

    2. pont: Az 1350mAh akkut töltöm, és max 65%-ig megy el. Ugyanis 2700mAh -65% ~ 1350mAh lesz. Tehát nem tudja tovább tölteni, de nem jön rá a Froyo, hogy alatta kisebb akku van most.

    3. pont: Kicseréltem az akkut a kisebbről egy feltöltött nagyra, ezután pedig se lekapcsolás, se fagyás, a gép megy rendesen, és a valós akku szintet mutatja.

    Jelenleg nem sikerült még módosítanom az NBH Editor segítségével eredményesen az akku értékét a Froyo-hoz jó kernelben, se hozzáférni a "/sys/module/board_kaiser_battery/parameters/battery_capacity" értékéhez, ami 2700 természetesen.
    VálaszTörlés
  160. Nem értettem félre ;) 80km-re tőled. Kb. Ha arra járok rádkérdezek és megmutatom. De addig beszerzek egy kártyát. Hátha az a baja.
    VálaszTörlés
  161. Részemről a telepítési problémák úgy tűnik megoldódnak. A kártyára másolt ".nbh" fájlok valamiért rosszul települnek. Vagy a másik dolog lehet,h fix permission és a "clear darvik cash" használata minden telepítés előtt, még mielőtt az android gombra nyomok.
    VálaszTörlés
  162. viszont a VaniljEclair_RLS11 változatnál nálam ugyanúgy lemerül egyik pillanatról a másikra mint a froyonál.
    VálaszTörlés
  163. Az NBH Editorral állítsd be az akku kapacitását, és úgy mentsd el a megfelelő beállításokkal az adott kernelt. Most nekem jónak tűnik (kopkopkop). Bár tuti nem kerek a történet, mert ha beállítok 1350-t, akkor a megfelelő helyen 2000-t mutat, aminek az az oka az NBH Editor fejlesztője szerint, hogy 1,48-cal vegy mennyivel fel kellett szorozniuk az értékeket, hogy jó legyen. Fura, szóval nem 100%-os a kernelek akku kezelése.
    VálaszTörlés
  164. És ha a töltőre dugod kikapcsolt állapotban, akkor neked is bekapcsol? Amúgy érthető meg okés, csak fura, de ennyire gyorsan lemerüljön vmi :S
    VálaszTörlés
  165. Bekapcsol, bizony. Ez azért gáz, mert a nagyobb akku túlmelegszik, a gép pedig ilyenkor lefagy. :) Segít, ha airplain módba rakom, így a lemerült nagy akku is feltölthető fagyi-mentesen.

    Frissítettem az NBH Editor bejegyzésem, pont az akkukezelésről tettem bele plusz infókat: http://goo.gl/NTxy
    VálaszTörlés
  166. Én fagyást nem nagyon láttam, max minimális lassulást. Dokumentumokat szoktál nézegetni androidon? Nekem mindig átnevez pár mappát, és utána szerinte ott semmi sincs. De az okát nem tudom sajna. Valami az ékezetekkel lehet.
    VálaszTörlés
  167. Egyértelműen unicode probléma. Ne használj ékezetes fájlneveket, vagy tedd a doksik tartalmát Google Dokumentum alá. :)

    Egyszerű fájlok ékezetmentesítésére: http://www.macasoft.hu/Freeware/ekezettelenito.html
    VálaszTörlés
  168. Enélkül nem tudok Android alatt Csík zenekart hallgatni.
    VálaszTörlés
  169. http://www.youtube.com/watch?v=VtWZhg4VsPs&feature=player_embedded
    Így fut az Aquarium Live Wallpaper a gépemen.
    VálaszTörlés
  170. Szép tiszta a kaisered ;) De jól lekoptak a gombok. Nekem meg a htc felirat.
    VálaszTörlés
  171. Froyo RLS13 nagyon gyors...:) faja :)
    VálaszTörlés
  172. 2gb-s szinte üres kártyáról telepítettem a rls13-as froyot, majd beraktam helyette a doksikkal teli 4gb-et. Kicsit belassult a gyerek :D
    VálaszTörlés
  173. Fotózás előtt letöröltem a gépet. :-D De szegény nagyon kopott így a DPAD melletti gomboknál. :) Egyszerűen lepattogott a festés a gombokról.

    A 4GB kártyádra mérj egy sebességtesztet PC-n. Illetve másold le róla az összes adatot, formázd, majd másold vissza. Hátha túl töredezett már.
    VálaszTörlés
  174. Megtörténtek, de csak rövid lassulás volt, meg ha úgy van kimountolom és kész :) akkor hagyom bent ha kell ,kicsit tovább is bírja az akku.

    Azt nem tudod, hogy miért kapcsol be amikor rádugom a töltőre? Hátha ez miatt nem tudja feltölteni rendesen, vagy éppen nem érzékelni valósan az akku töltöttséget.
    VálaszTörlés
  175. Jaj meg még egy kérdés a rls13-as froyohoz. Azt nem tudod hol lehet beállítani,h a fájlokat melyik progihoz rendelje? yxplayer-el játszanám le a filmeket, de nem kínálja fel, csak másik kettőt. Vagy ezt is benézem?
    VálaszTörlés
  176. Nem csak Neked kapcsol be, ha töltőre teszed.
    Már írtam, hogyan lehet "fullra" tölteni: http://blog.sancho.hu/2010/08/nbh-editor-htc-kaiser-android-kernel.html

    A fájlok hozzárendelése nem rls13 függő, hanem minden Android-ban így megy: bemész a szettingszben az aplikésönbe, és az adott alkalmazásra kattintva törlöd a hozzárendelést, ha van. Utána feldobja a rendszer a lehetséges választásokat. A másik mód, ha nem akarod állandósítani a beállítást, hogy az adott fájlra hosszan nyomsz és úgy nyitod meg.
    VálaszTörlés
  177. Megjelent az RLS14, tegnap este fel is tettem. Simán rámegy az RLS13-ra, ha meghagyod a data-t, nem bántja.
    VálaszTörlés
  178. Megjelent az RLS14, tegnap este fel is tettem. Simán rámegy az RLS13-ra, ha meghagyod a data-t, nem bántja.
    VálaszTörlés
  179. A töltést próbáltam, de nem sokat változott :) Ha változott :)És tudom,h nem csak az rls13ban van :) Bár nekem az előző feldobta lehetőségként is az yxplayert.
    VálaszTörlés
  180. Az RLS13 rendszeresen kihalt nekem. Az RLS14 eddig vagy 2x kívánt reset gombot.
    VálaszTörlés
  181. Néha nekem is fagy, de nekem csak az usb storage miatt ha gépre dugom, de utána is feléled, de tök értelmetlen az android, 1 órát sem húz ki, nettel még annyit sem.
    VálaszTörlés
  182. Eeegy óóórááát. Azt hogyan? Nekem elvan egész nap, bár délután néha rá kell tölteni. Mondjuk, nem nyomkodom agyon, de azért 1 óránál jóval többet bír.
    VálaszTörlés
  183. Kijött az RLS15: http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=759894
    Mutatja végre a HSDPA ikont, nem csak 3G. :)

    Nekem felment az RLS14-re, már a legújabb "kaisimg-panel2-240x320-2.6.32-tilt-froyo-02-09-10_16.nbh" kernel van alatta. http://it029000.massey.ac.nz/vogue/files/?C=M;O=D
    VálaszTörlés
  184. Ja igen, a "kaisimg-panel2-240x320-2.6.32-tilt-froyo-02-09-10_16.nbh" kernelhez már másik NBH Editort illik használni, az is fent van ott "haret-for-kernel-2-6-32.exe" néven. http://it029000.massey.ac.nz/vogue/files/haret-for-kernel-2-6-32.exe
    VálaszTörlés