2006. október 30.

A701-es ügynök - Virág úr lecserélte élete első PDA-ját

Annak ellenére, hogy egy jó ideje rendszeresen megfordulnak tesztelésre a kezemben mindenféle kütyük, igen nehezen szántam rá magam, hogy életem első PDA-ját lecseréljem valami másra. Nem vagyok egy kapkodó idegbeteg. A jó öreg HP iPAQ H3970-esemet egy Mitac Mio A701-re boldogítottam át több, mint három év után.

2003 nyarán vettem még, és pont 2003 októberében kerültem ide a fórumra. Szóval szülinap. Ja, október 12-én születtem. :) Éppen ideje volt a váltásnak, mert a HP-nak az oldala már reped be, az SD foglalat bizonytalan terepen kirándulva, és egyes alkalmazások már nem futottak el a Pocket PC 2003-mon. A Leadtek Bluetooth 9537 GPS is szegényke a nagy melegben néha kiakad már, leoldott olykor a BT kapcsolata.

Miért A701? - szisszentek fel páran, akik azért pörögnek a témában. Hát leírom az érveimet, melyek persze sajátok, és nem célszerű azonosulni vele. :)

  • Elegem volt a sok kütyüből (PDA, BT GPS, és két telefon). Nem is a fél kiló vas, hanem a sok-sok töltő, adapter, kutyafüle. Egyik sem volt pl. simán USB-ről tölthető. Nem is tudom, hogy tudtam így élni eddig. :)
  • A Leadtek GPS-em mégis csak SiRF II, és terepen zavaró volt, mikor rám kellett várni, hogy pozíciót fogjon a cucc.
  • Kisebb masina kellett, mint a ma már vicces méretű, korában és még processzor szinten ma is igen kaján HP-m.
  • Most jön az, amin vitázni lehet: nekem kikötés volt, hogy a 2GB-os normál méretű SD kártyám ne kelljen eladni, és venni egy 1GB-os mikro SD-t.
  • A WiFi annyira nem volt szempont, mint inkább a könnyű kezelhetőség, és kézre állás. A HTC modellek nagyon tetszenek, de annyira nem varázsoltak el, hogy ezért WiFi-vel egybeépítettet vegyek most és cserébe mikro SD-t kelljen használnom. Tudom, van SD-s HTC, de abban nincsen GPS. Tehát minden képpen belső GPS-szes masina, mint sem belső WiFi-s masina kellett. Amúgy vettem mellé egy WiFi SD kártyát, és megvan a béke.
  • Nem hiányzott a saját kihúzható, vagy kihajtható, vagy lelógó QWERTY billentyűzet. Ezt azért merem így kijelenteni, mert a HP iPAQ-omhoz széthasználtam egy kvázi notebook billentyűzetet, mely széthajtható és hordozható, dokkolós modell volt (lásd ez ugyanaz). Annyira megszoktam, hogy utána egy HTC kihúzhatós billentyűzet is kényelmetlen volt. Így akkor meg minek? :)
  • A külsőt még egyszer kiemelném! Nagyon fontos számomra, hogy ne egy szürke, ipari kialakítású, fél tégla legyen a zsebemben. Nem, nem szeretnék a PDA-val csajozni, csak nézzen ki tisztességesen. :)

Sokat vívódtam, mire képes voltam dönteni, mi a túró legyen. Sokat dolgozom a géppel, így ismét munkagépet kerestem. Egy biztos, hogy a HTC Artemis, és a HTC Trinity nagyon tetszettek. Az Artemis 5 antennája zseniális! Sőt, annak ellenére, hogy a HTC Universal modellek már nem frissek, a mini noti is elvarázsolt. Nem hiába, egy-egy PDAMánia találkozón is sok van belőlük. :) Az ETEN modelljeiről keveset találtam konkrét tapasztalatot, és így elbizonytalanított, hogy akkor kell-e nekem az ETEN G500+, vagy várjam meg az ETEN X500-at. (Ide kapcsolódik a G500+ elődje, a sima G500-as tesztje az A701-el szemben, lásd az írást.) Az Artemis-hez hasonlóan a beépített FM rádió plusz pontokat szerzett, sokat rádiózom FM sávban. Arról nem is beszélve, hogy ha bejön a TMC, nem kizárt, hogy a beépített FM rádiókat szépen erre is tudják használni majd. Sőt, hát persze. Azonban az ETEN esetében az SD kártya méret, az Artemis esetében dettó ugyanez, és a jack nélküli hangkimenet, valamint az autóban a kátyús utakon nem használható hanyatt-egér kezelőszerve kizárta a sorból önmagát nálam. Bár biztos hasznos lett volna egy ETEN-t megfogdosni rendesen. Tudjátok, "kiskutyázás" ennek a neve a kereskedelemben. Az ügyfél kezébe nyomod a kiskutyát, hogy otthon "próbálják ki", másnap az ügyfél előlép vevővé, és nem viszi vissza, hanem vesz mellé egy kutya házat, meg mit'tomén.

Lehet, hogy éppen ez az oka annak, hogy a már általam anno tesztelt Mio A701 akkora nyomot hagyott bennem, hogy így jártam én is. :) A vásárláskor a vevők nem döntenek logikusan. Kimutatták, kár vitázni ezen. :) Megmagyarázzák maguknak a saját logikájukkal a döntésük okait, de kihagynak mindig egy halom valós érvet, és úgy döntenek. Mindenesetre bármikor bárhol egy A701 került a közelembe, meg kellett fognom a gépet, még ha le is volt ütve az oldala már.

Természetesen túlesett az első megpróbáltatásokon a modell a kezemben. Így ROM frissítés is volt, mindent megnéztem... Jól leizzadtam, met nem akart feléledni a gép. Rájöttem, azért terjedt el erről a gépről, hogy fagy, meg nincsen normális ROM, mert sorra gyártják a nem gyári ROM-okat jó fej srácok, usrekek, és ha egy hozzá nem értő pakolja fel, és nem állítja be, bizony fagyhat. Attól is fagyhat, hogy feltesz olyan programokat is, amik nem okék. Egyetlen ismert baját találom eddig, hogy 2 másodperces kuss van azután, hogy a bejövő hívást felveszi az ember. A sok ROM frissítés meg túl nagy játékteret enged az embereknek. A H3970-esemre volt vagy 3 összesen, aztán pont. Nagy zűröket nem látok a géppel, csak az "azt mondják, fagy". Kik? :-) Az én fehér halálom történetét majd külön leírom. Én voltam a hülye természetesen, nem a ROM bugos.

Biztos vagyok benne, hogy Xanadu, Gusty bloggerek írásait követve én is megosztom tapasztalataimat a gépről, ha Ők már mást is használnak azóta. Had' fogyjanak a bitek a szerveren. Beírod az oldal keresőjébe, hogy A701, és csak cikkből és blogból 30 helyen foglalkozik a lap vele. Az A701-gyel kapcsolatos fórum meg napi szinten pörög. Most már tudom, hogy a fórumozói profilba írt A701.R64.OKI mit jelent. :-)

Mondom, ez az én döntésem. Nem kell megvédened a mundért, hogy miben nincsen igazam. :)

Az eredeti

2006. október 24.

Discrimi-Nav - kerüld el GPS-szel, akit utálsz!

Az alábbi morbid álreklám egy diszkriminatív, rasszista GPS navigációs rendszerről már számos webes humor lapban megjelent. Az autós navigátor három féle beállítással dolgozik: finoman és rendszeresen fajgyűlölő, illetve a Mel Gibson üzemmód (lásd a hátteret). A frissítés tartalmazza a Belgák, Hawaiiak elkerülési lehetőségét is. Hát reméljük, hogy megmarad a gép a vicc kategóriában! Szerintem durva.

2006. október 20.

SD, mini SD, micro SD, ...

Nem értem. Mármint azt, hogy miért jönnek ki sorra a mini és micro SD-s készülékek, miközben még éppen hogy csak megszoktuk az amúgy sem nagy SD kártyát? Emlékszem, tanakodtam 3 éve, hogy vajon tényleg kell-e nekem ez az SD, és merjek-e belőle 512MB-osat venni a 256MB-ossal szemben. Elterjed-e egyáltalán? - hihetetlen, mi? :-) Persze, most már az 1GB-os után a 2GB-os van használatban. PDA váltás előtt vagyok, és a sok kütyü irtása végett telefonosban gondolkodom, amiben esetleg GPS vagy/és WiFi is van.
 

A HTC, Mio és ETEN palettában lévő masinák között vannak ilyen kombinációk. Azonban minél többet tud egy gép, annál inkább csak mini SD vagy micro SD van benne. Régebben az volt a jellemző, hogy a memóriakártyát már nem lehetett beszerezni, de a gépek még azt ették. Most meg még aranyárban vannak a mini verziók, de lassan nem lehet SD-s masinát venni a nem belépő kategóriában. Tudom, a Garmin GPS-ekben már régóta nem normál SD foglalat van. Azonban ahhoz megvette az ember a térképet az amúgy nem nagy kapacitású kártyával, aztán kakukk, elvolt és elvan vele a mai napig. Hiszen rápasszentolja a térképet arról, ahová megy, aztán kész. A PDA-k esetében azonban plusz programokat, képeket, zenéket, térképeket tesz fel az ember.

És most jön a lényeg: a kártyát kiveszi a PDA-ból, beteszi egy kártyaolvasóba, és nem vesz új kártyát, mert a 2GB SD nagyon jó neki és elég. Erre kihullik a PDA a kártya körül, és a kártya ott figyel, nem tudja, mit kezdjen magával. Én meg a maradék hajam tépem. :) Mert ugye az hagyján, hogy mini vagy micro SD, de van olyan gép, ahol az akkumulátor alatti SIM kártya alá kell tenni azt! Hovváááá???! Akkor hogy veszem ki? Hogy teszem át a haver PDA-jába? :) Szóval, nem értem, mire ez a nagy miniatürizálás, miközben nincsen rá igazán szükség.

A Mio A701-ben normál SD tehető, és kívülről. Azonban nincsen benne WiFi, ami már a megjelenésekor "gáz" volt. A HTC Artemis mindent tud, azonban a mini SD-t z említett SIM kártya alá kell betenni. Már előrendelhető az E-TEN X500, ami igen csak versenytársnak néz ki, és igaz, hogy kívülről kell beledugni a kártyát, azonban micro SD-t. Upsz. :-|

Most akkor mi legyen? Mit vegyen az ember? Mit "dobjon el" ár alatt?

Ennyire öreg lennék? :)

Az eredeti

2006. október 17.

GIS Russa2 - túlélte...

A napokban feltűnt, hogy az egyik itteni topikba beírt a NaviTel egyik képviselője. Írtam is nekik egy email-t, hogy hogyan lehet GIS Russa-ról crossgrade-elni NaviTel 2.0-ra? Hát gyakorlatilag sehogy. Az egy másik cég, más ügyfél park, stb...

A nagyon udvarias levelükből a szemem megakadt egy soron, melyben arra hivatkoznak, hogy a GIS Russa eredeti fejlesztése még él. Az eredeti gyártói oldalon, a www.gisrussa.ru és www.gisrussa.com oldalakon semmit nem leltem ezzel kapcsolatban. Kész, vége a jó kis navi szoftver fejlődésének? Meghalt az alacsony áron elérhető, és www.turistautak.hu térképeit jól megevő Geocaching program kedvező áron elérhető következő verziója?

Azért nem adtam fel. Kutakodni kezdtem, és így leltem rá a www.gisrussa2.ru oldalra. Az eredeti fejlesztő túlélte, és akik elmentek tőle, most a NaviTel-nél fejlesztenek, de ettől még a projekt haladni látszik.

Nem kívánom véleményezni a közöttük fent álló helyzetet. Kivárok. Bár a NaviTel ajánlása alapján ha tizen összeállunk, kapunk extra diszkontot, én ezzel nem szeretnék élni. Inkább megvárom, míg kiderül, melyik az a következő szoftver verzió, ami miatt most is szeretem használni a korábban megvett GIS Russa v1.1.28.15 verziót.


Az eredeti GIS Russa Windows-os verziója

A NaviTel féle verzió

Akit izgat a NaviTel féle verzió, itt letöltheti szintén demó verzióban. Az oldal azért fura, mert Bábel hallal linkeltem be, hogy megértsük. :)

Figyelem! A két program más-más térképformátumot használ! Most el lehet választani, és dönteni, mely irányba megy tovább a user. Kár, hogy ilyen áron... :-|

A GIS Russa írásaimat megleled a kapcsolódó linken.

2006. október 1.

Hová veszett el a Windows System Sound?

A Windows XP-m egy program leszedése után elfelejtette a saját hangját. Azaz egyszer csak úgy döntött, hogy az összes Windows hang, a Google Video hangja, meg ilyenek nem hallatszanak. Miközben a Media Player, a Winamp meg minden más hangeszköz működött. Szóval a System Sound mászott csak el. Már a DOS-os korszak óta foglalkozom hangkártyákkal, minden bugyrát megjártam a hangkezelésnek, de ilyet még nem éltem. Aztán rákerestem a Google-lel több féle képpen a megoldásra. Végül ez segített a megoldás megtalálásában. Találtam egy oldalt, amit gyorsan érdemes jól elmenteni végszükség esetére:

A "Where did my Sounds go?" alatti sorok egyik registry hack-je segített az életemen. Vagy a 2. vagy a 3. registry-hez adása, majd a Windows újraindítása után ismét megszólalt a Windows beköszöntő hangja, előkerültek a hangeszközök, és újra csipogott a masina.

Önző módon azért is írtam ezt le ide, mert ha elszállna a gépem, előkereshetem a blogból a megoldást legközelebb. :)

Az eredeti