2010. január 27.

Kezemben a Google Nexus One okostelefon



Kéne! Már a megjelenés napja óta tervezem, hogy leírom észosztásom a Google Phone-ról. Annyi sületlenség gyűlt össze a neten, ami elbizonytalanított. Azonban ma sikerült a Google hazai képviseletének egyik munkatársával pár szót váltanom, és kezembe venni a Nexus One modellt, mit nem győzök hangsúlyozni, hogy a HTC gyártott a keresőóriásnak.



Bár a bejegyzés végére tettem egy "teszt" tag-t, nem klasszikus tesztet írok, hanem véleményt arról, miért érdekes és miért és kinek nem érdekes a cucc megjelenése. Ebből a Google telefonból nem fognak tömegeket eladni, a gyártónak nem ez a célja. Korábbi véleményem erősítette meg a cég képviselője, hogy ez egy technikai demó, gyerekek, így kell Android alapú telefont készíteni, így kell elérni mobilon az internetet, így kell alkalmazásokat fejleszteni a Droid Marketbe, ilyen egy ingyenes lehetőségek tárházát kínáló kézikütyü, így lehet elérni már meglévő ingyenes Google alkalmazásokat. Azaz ez a modell önmagában nem konkurense az iPhone-nak, a szifon júzerek nem fognak váltani, nem nekik szól a cucc. Azoknak a felhasználóknak és gyártóknak szól, akik többet szeretnének, mint egy sima telefon, stabilabbat akarnak, mint egy Symbian vagy Windows Mobile, és szeretnének hasonló felhasználói élményeket kapni, mint egy iPhone tulaj.

A készülék nem kerül forgalomba hazánkban egyik operátornál sem. Elképzelhető, hogy Angliából, vagy más országokból behoznak belőle géesem boltos kutyásferik, azonban a Google nem tervezi a modell honosítását. Mondom, a Google nem akar készülékforgalmazóvá válni. A gyártó egy mintát gyártott le, rajta az Android 2.1 operációs rendszerrel. Ez a változat visszaköszönhet sok más gyártótól, legyen az a Samsung, a Motorola vagy a HTC. A vas minősége legalább ilyen kell legyen, ha az adott forgalmazó élményt akar adni. Az iPhone-hoz képest nem fekete és nem fehér, hanem matt szürke a készülékház. Lehet megcimmogni, azonban sokkal praktikusabb, nem látszik rajta a kétnapos ujjlenyomat tömeg. Alapban nem ismeri a multitouch üzemmódot, a Google letiltatta, ami hack-elhető, ügyes kezek megoldották, és már alkalmazásokat is kihoztak a kétujjas kezelésre. Miért nem engedte a Google ezt? Egyszerű: ennek a készüléknek a kezeléséhez nem két, hanem egy kéz kell, lehet hüvelykujjal lazánk irányítani.



Csilivili?
A vakulj paraszt effektek benne vannak  a szoftverfelületbe. Példa rá a Google Maps Streetview, melyben a készülék forgatásával mozog az utcakép 3D szerűen annak függvényében, hogy jobbra, balra vagy fel, le mozgatjuk csuklónkat. Hasonló álomeffekt a Picasa fotóalbum nézegetése, ahol ha megdöntjük a készüléket, akkor a kis-képek megdőlnek, mintha egy vízfelületen úsznának a kijelző mögött és a tenyerünk között. Az alkalmazások ikonjait ha feltoljuk ujjal, felgördülnek hátra, mintha egy redőnyt tolnánk be. Ezek élmények, melyek elfeledtetik velünk, hogy egy gép van a kezünkben. Továbbá egy ügyes demó arra, hogy nna, ilyen egy fájlkezelés, vagy nézegetési élmény, nem csak a szifon tudja, és lehet kicsit másként is, nem kell rá hasonlítani.

Azonban rohadtul nem ez a lényeg! Az a lényeg, hogy a kis készülékgyártók foghatják magukat, kiadhatnak egy ingyenes és folyamatosan fejlődő operációsrendszerrel szerelt telefont olyan funkcionalitással, amit csak el mernek képzelni. Az sem baj, ha nem tudnak semmit elképzelni, majd a júzer letölti az élményeit a Droid áruházból akár ingyen. A fejlesztőknek nem kell szenvedni a Microsoft féle Windows Phone Marketplace eszméletlen nehéznek tűnő fejlesztési kritériumaival. Nem kell megsarcoltatni magukat Steve Jobs-szal az Apple iTunes-ban, sem elviselni az almagyár önkényuralmát, ha rájön a gyártó, hogy neki nem nyerő az adott alkalmazás, függetlenül attól, hogy a felhasználók szeretnék használni, és törvénybe sem ütközne. Szóval ha akarod, fejlesztesz rá, ha akarod, semmit nem teszel vele, a felhasználó szeretni fogja.

Nagy-tesó
A Google-nek roppant jó. Azok a felhasználók vannak többségben, akik nem paráznak használni a róluk személyes profilt felállító nagy-testvér alkotásait, nem aggódnak, ha személyes leveleiket, PDA fájljaikat rekognizálva feldolgozva, kattintásaikat elemezve nyújt szolgáltatásokat nekik a keresőóriás. Valljuk be, kényelmesek a cuccaik kezdve a kereséstől, a levelezésen át, a fényképkezelésig és -feldolgozásig, a videómegosztásig, a bloggolásig, a skálázható tárhelykezelésig, a térképig, a dokumentumszerkesztésig, stb... szóval minden, ami kell egy usernek. A Chrome is szerethető. Erre jön itt ez a telefon, amin át minden, ami mobilon értelmesen használható, és ugyancsak jön az "ez kell" érzés. Már csak azért is, mert ha nem tetszene a vas, holnap kijön egy másik gyártó egy új modellel, ami jobban kézre áll.

Apple
Az Apple nem vesztes ebben a történetben. Az iPhone modell más irányból jön. Azt mondja, hogy gyere, itt a cucc, és élvezd az életet, és rajta keresztül mindent megadok neked, amire szükséged van. Amire nagyon szükséged van, azért pénzt is kérek. Nesze, itt egy telefon, majd veszel hozzá notit, azon is alma lesz, és veszel hozzá új op.rendszert majd, de itt vannak a zenék, azokat is megveheted, a zenékhez vehetsz extra tartalmat, stb... A Google másik irányból jön, a netet másik irányból fedi le. Azt mondja, hogy gyere, netezz, én segítek ingyen, cserébe figyellek, adok releváns tartalmakat, némi hirdetést, a saját dolgaidat ingyen elhelyezheted nálam. Ha nagyon sok dolgot akarsz, üzleteljünk, menni fog. Mobilon akarsz elérni, mert ez a jövő? Tessék, válassz, a gyártók az ingyenes felületemet szeretni fogják, biztos a nagy része a szolgáltatásoknak ingyenes lesz, fizetős cuccokat is adnak majd biztos neked. Szóval az Apple teljes készülékparkot ad megoldásként, a Google pedig teljes tartalomparkot.

A vesztes I. - Nokia
A Nokia meg néz a szőnyeg szélén, aztán nem tudja, mi a hóhért kezdjen a helyzettel, és várhatóan ha nem lép, elveszti az elsőségét. A bevásárolt Symbiannal, és nem tud vele mit kezdeni, a mai igényekre nem tud válaszolni rendesen vele. Próbálkozik a saját Linux klónjával, de minek ebbe pénzt ölni, ha itt a free Android? A gyártó már bizonyos szinten a Nokia Maps alkalmazást is ingyen adja, rájött, hogy ebben a szegmensben ez nem üzlet többé.

A vesztes II. - Microsoft
A Microsoft lehet a másik vesztes, aki ha nem alakít nagyon-nagyot a Windows Phone 7-tel, vagy jóra gyártja el, de elpuskázza, mert nem lesznek kompatibilisek a régi alkalmazások, vagy mert továbbra is nehéz lesz rá alkalmazást Marketplace-szelni, akkor szivacs, a legnagyobb WinMo alapú PDA gyártó, a HTC egy pillanat alatt csak Android alapú cuccot kezd el gyártani az okostelefon szegmenseb, és az alacsonyabb kategóriába is valami opensource cuccot. ... és itt jön a kulcsszó, az open, azaz nyitott személetmód. A Google pedig erre feküdt rá de nagyon, és okosabban, mint egy sima Linux disztribúció. Mindenkiből Droidot csinál... :o)

Ha most állnék készülékvásárlás előtt, erősen új generációs Androidra gyúrnék! :)

Update:

A mobilszolgáltató
Kis híján kihagytam egy fontos piaci szereplőt, ez pedig a mobilszolgáltató. Neki is jó dolog az Android. Miért? Jelenleg a legjobb mobilos internet felhasználók az iPhone tulajok. Hiába nem az Apple volt az első a szegmensben, mely alkalmas volt 3G-re, mi több HSDPA átvitelre, a tenyérgépek és okostelefonok közül a szifon késztette elsőként igazán netezésre a júzert. Az Android is ilyen, erre késztet minket, felhasználókat. Ráadásul nem kell tejelnie a mobilszolgáltatónak az Apple felé, többféle modellt is kínálhat, szabadon brand-elheti saját szoftvereivel, nem beszélve a könnyebb frissíthetőségről.

Aztán meg ne kérdezze valaki, hogy okéoké, de miért jó ez a Google-nek? Ha elterjed az Android platform, neki lesz a legjobb, és az Apple komoly ellenfele lesz a telefonos szegmensben, pedig nem is hardvert gyárt, csak ingyen kínál ezt azt... :o)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése