2014. március 9.

Commodore joystick felújítás II.

Két joystick is volt a megvásárolt mocskos C64 csomagban. Az egyik egy eredeti Commodore feliratos Star Trek stílusú kézben fogós, a másik egy klasszikus QucikShot II Plus. Az előbbi felújításáról szól az alábbi képes beszámoló.





Amennyiben kimaradt az első gép tisztítása, beüzemelése, akkor ezt ne hagyd ki:

Előszó

Egy hét alatt kétezer látogatás történt az első bejegyzésen, melyből ezer az első 24 órában, és még hétszáz a második nap végéig. Sok komment, visszajelzés jött, mely azt mutatja, hogy a tágabb ismeretségi körömet is valamikor valamilyen szinten megérintette a legendás C64 személyi számítógép. Hát akkor lássuk tovább, mert ezek szerint volt értelme a fotózásnak és a gépelésnek. :)

A C64 igazi sikere a konzol szerű piacon volt. Két joystick portjával és az akkortájt előre mutató grafikai képességei és SID szintetizátorával az olcsó árkategóriában nagyot robbantott. Joystick nélkül kezelhető jó játékkal nem is nagyon találkozik az ember. Persze, nem ennyire egyszerű az élet, hiszen ahhoz, hogy játszani lehessen, előbb be kellett tölteni egy játékot. Kazetta esetén tudni kellett, melyik számlálóállástól kezdődik a program. A "gyors" betöltéshez turbó program is kellett, a szerencséseknek ez már cardrige kártyáról ment. De akkor sem nagyon úsztuk meg a LOAD parancs kiadását, majd egy RUN parancsot, hogy el is induljon. Szóval nem volt ikonra kattintás, vagy menüből kiválasztás. Persze, lehetett rövidíteni, így "L" majd "SHIFT+O". Lemezzel még kicsit cifrább volt, hiszen ha nem tudtad a játék nevét, akkor előbb kellett egy lemezlistázás a LOAD"$",8,1 paranccsal. Aztán kurzorral felment a user a listába, és beírta a sor elejére az "L" majd "SHIFT+O"-t, aztán a sor végére a ,8,1:-t, és "RETURN" gomb, aztán szintén RUN.

A tervezőknek biztosan eszébe jutott, hogy mi lenne, ha könnyebb lenne programokat betölteni. Azonban se a tervezésre szánt idő, se az alkatrészek ára nem engedte meg, hogy ebből több legyen. Így maradt ez a köztes állapot; ahol van joystick, de képelni kell, hogy az a fránya program betöltsön és elindulhasson. Szóval konzol, de mégsem.

Érdekes módon nem vált egységessé a portok használata. Azaz vannak olyan C64 játékok, melyek alapesetben a 2-es porton lévő botkormányt használják, némelyek meg az 1-es portra dugottat. Persze, a multiplayer a legjobb, ilyenkor nem a gép ellen, hanem valakivel vagy valaki ellen tudunk küzdeni. Ha két eltérő joy volt a géphez, akkor ment a vita, kié a jobb állapotban lévő.

Commodore C-1342

Ez egy standard joystick, kézben fogós, semmi tapadókorong, és gyorstüzelő kapcsoló sincsen rajta. Azonban eredeti Commodore. Ráadásul eléggé Star Trek kinézete van. Még nem mikrokapcsolós, hanem a szokásos gumitappancs nyomkodja a panelt. Ezen az oldalon egy klasszikus szétszedős képsorozat is látható róla:
Gyorsan kifutott az ehhez hasonló széria, hiszen nem bírta a strapát, könnyen eltört a nyaka, a tapadókorongok sem bírták a másodpercenkénti 3-4 rángatást. Biztos vagyok benne, hogy az olyan sportjátékokat, ahol a futást a joy jobbra-balra rángatásával oldották meg, ezeket a strapabíróbb QuickShot gyártója irata. :)

Első körben szépen áttörölgettem a joy-t, hogy kipróbálhassam, egyáltalán működik-e. Egyes irányokat egyáltalán nem vett, mások akadoztak. Remény van, így nekiálltam szétszedni.


Ennek is megsínylette már régen a nyaka, amit egy korábbi gazdája sárga szigetelőszalaggal igyekezett javítani.


Semmi okosság nincsen a vasban, a ma is alkalmazott technológia, a szokásos gumikapcsolók egy panelen. Meg sok mocsok.


Azt a piros tűzgombot tessék megnézni a fenti fotó jobb sarkában. Vályogház építéshez használhatták szegény párát. Ment a mosásba a cucc, áztattam a házat is egy darabig.

Eben a joystickban az a legjobb, ami a legrosszabb. Ahhoz, hogy ne csússzon az izzadt kézben, sűrűn recés kart és a kézben fogáshoz a Commodore felirat alá is recéket alkalmaztak. Ez viszont gyűjti a koszt. Gyűjti?! Tárolja egy örök életre! Ha erősen tisztítom, akkor lekaparom a műanyagot. Ha nem elég erősen, akkor ott marad a kosz. Látható az alábbi képen is, hogy a kar illeszkedési pontjánál addig vakartam, amíg olyan fehér nem lett a barna műanyag, mintha koszos maradt volna.


A fenti képen az is látszik, hogyan oldottam meg az elvékonyodott nyak és kitágult kar kulturált javítását. Egy a kerékpárlámpákhoz használatos gumidarabból vágtam egy megfelelő profilt, böktem át a csavar átmenetnél, és öleltem át vele a nyakat. Így rugalmas is maradt, de feszül is a karban.


Mivel a tűzgomb alatti kis panelt rögzítő műanyagdarab már letört a karból, ezért egy kis gittel segítettem ottmaradni legalább addig, amíg összerakom. Aztán bekeményedik, és ott fog maradni. Remélem. :)

A paneleket átkentem alkohollal, a gumikat is zsírtalanítottam, hogy egy darabig ne legyen velük gond. A zöld panel alatt van egy rézlemez, gondolom zavarszűrésnek. Ez egy kicsit oxidos volt, de a feladatát így is ellátja.


Megérte vele küzdeni, mert egy nagyon érzékeny, finom joystick lett belőle. Nem szerettem soha  a kézben fogósokat, és fiam is inkább a QuickShot II Plus-t választja, de jó lesz másodiknak. Egy hiányossága van, mégpedig egy csavart elhagyott az egyik előző gazdája az aljából.

Folytatom a többi cuccal...

Az előző és következő részek:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése