2013. november 1.

Ez már nem a telefonról szól

A Hackaday cikkét olvasva jutottam az alábbi következetetésre.
http://hackaday.com/2013/10/30/ask-hackaday-does-project-ara-solve-the-phonebloks-problems/

A Google tulajdonában lévő Motorola kihoz egy moduláris okostelefont. Az ötlet nem új, annyira nem, hogy úgyvettek. A koncepció a Microsoft által évtizedeken át nyereséggel meglovagolt PC piac alapja. Te döntöd el, milyen elemekből áll a készüléked, milyen felbontású kamera vagy kijelző kerül bele, stb. Akik ismerik a Kínai gyártás módot, tudják hogy a bedolgozó cég megkérdezi, miket kérsz a notebookba vagy GPS navigátorba vagy telefonba. Még a kívánt gyártó logóját is nyomják, ha kell. Mindent legyártanak. Az sem ördögtől való már, hogy otthon egy 3D nyomtatóval állíts elő egy asztali dokkolót.

A Motorola-koncepció azonban szerintem többről szól. Egy ideje a szakértők, piaci elemzők a klasszikus PC és notebook halálát rebesgetik. Azonban az okostelefon és a tablet még közel sem alkalmas minden feladat elvégzéséhez. Mert az ökoszisztéma, a szükséges hardverelem zárt. Bénán csatlakoztatható perifériák már régóta vannak. De közelében sincsen ez annak a fajta illeszthetőségnek, mint ahogy egy VGA kártyát kicserélsz a PC-dben.

Úgy gondolom, hogy a Motorola ki tudja nyitni azokat a kapukat ezzel a gyártási modellel, ami a PC és a telefonok között jelenleg zárt, vagy csak a kulcslyukon át nevezhető nyitottnak. Ami ehhez kell: nyitott rendszer és piaci erő.

Biztos vagyok benne, hogy a Google a veszteséges Motorolát nem amiatt vette meg, mert majd újabb tepsit gyártat velük, hogy legyen valami konkurense a Samsungnak és az Applenek. Ebben nehéz lenne a küzdelem. Nem, vagy csak lassan lenne belőle nagy haszon és komolyabb piaci részesedés a hardver gyártó piacon. A Google haszna abban van a netezős piacon, hogy az említett gyártók készülékein keresnek, kattintanak a userek. Mindegy nekik, hogy az telefon, vagy szemüveg, esetleg netbook. A piaci erő adott, ott a Google-anya.

Az összerakhatós telefonnak mi köze ehhez?

Azt gondolom, hogy egy nyitott hardver platform ha teszik a usereknek, melyhez gyorsan képesek hardver gyártók alkalmazkodni, akkor nagy sikere lehet a userek kötött. A kis gyártók szívnak a Samsung és az Apple mellett. A két nagy meg nem fog perifériát gyártani ehhez, mert a saját hardver eladásban érdekelt. Azonban nem adnak használható megoldást az okostelefon és a PC közötti problémákra. A kicsik ezért fognak rákapni, és bármit legyártani hozzá. A kkv meg a sufniban összerakja a lakótelepinek azt a konfigurációt, amit kér. Lila tokban. A nyitott hardver platform a Windows-zal ezt a sikeres utat járta be, és hódított éveken át.

Na de mi lenne, ha lehetne egy telefonod, mely hardver szinten kompatibilis a PC-del? Mi lenne, ha egy 20"-os monitorra dugható lenne a cucc? Vagy az asztali gépedre tennél egy 10"-os érintő panelt, és mennél vele a terepe? Vagy az elavult alaplap modul még jó lenne otthoni NAS-nak?

Szerintem ezek oldják meg az átmenetet. Ettől lesz valóban átjárható az okostelefon és a PC platform. Minden hibrid és dokkolós megoldás e felé keresgél, de drága, függő megoldást kínál. A Motorola átvághatja a csomót. A Google meg konvertálja a kattintásait...

Szerintem.

Szerinted?

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése