2010. május 13.

Bicajozás újrakezdve


Ismét tekerek, gurul alattam a két kerék. Régóta vártam már! Volt is kerékpárom meg nem is. Bicajos barátom, Sanciman segített egy újat választani, ma vehettem át a Bergusonban. Szakadt az eső, de imádtam! :) Egy 2008-as Caprine Spirit lett belőle, mert ugyan munkába járás lesz vele mindennap, jobban szeretek földúton menni, kicsit kirázni maga, mint az autók között cikázni.

Bolt, bicó, másik bicó, Sanci

Tádáááám! :)

Lesz ám holnap izomláz ennyi év után!

Embertelen, sehol senki - a Rómain

Na és nem porzik

Holnap is együtt tekerünk, ha minden igaz

Nézzé okosan!

Ne nézzé!

A boltban simán megengedték, hogy felszereljem a saját első lámpám, és a Sancitól ajándékba kapott sárvédőket is. Aztán még esett, mikor nyeregre pattantunk, és meg sem álltunk a Római partig, ahol 1-2 geofotó elcsattant. Aztán irány a közeli stranddal szembeni gyros szaküzlet, kaja, majd irány Békás. Elkísért jó barátom, akinek örültem, és nem csak a sárvédők meg a segítség miatt, hanem mert jó vele karikázni. :) Közben többször eszembe jutott hugicám, aki éppen a kemoterápia mellékhatásaival küzd. Remélem, átment a pozitív energiából Neki.


Ez egy laza 8 km volt

A Garmin Oregon 550 GPS jól bírta az esőt, a fenti útvonalat is ezzel rögzítettem, és a geofotók is vele készültek. Holnap ha esik, ha fúj, bringával megyek dolgozóba. Ez napi kétszer 9-10 km, pont jó ahhoz, hogy ne kelljen lecserélni a nyár végére a nadrágjaimat. :) Végül is vagy 4 éve nem tekertem rendesen, előtte meg meg volt a minimum napi 10 km. Hajrá, nyeregbe!

13 hozzászólás:

  1. Gratula, nagyon szimpatikus hozzáállás :) (ennyi kettős betű egymás után :) ) Én a futással vagyok így, hogy újra kéne kezdeni, de előbb utóbb eljön az ideje... Még néhányszor ráállok a mérlegre és biztos elindulok :) Jó egészséget és normális autósokat!
    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! :)

    A futás nekem macerásabb, mert nem lehet hazafelé "elvégezni". :-D Meg tekerni jobban szeretek, mint szétverni a tuskó lábaimat. Bár néha arra is rászántam magam, csak a rendszerességet nehéz betartanom. A tekerésnél meg ha úgy is így megyek melóba, "nem felejtem el". Nem marad ki.
    VálaszTörlés
  3. Triatlonoztam 10 évet és utána jó ideig se vízközelbe, se kétkerekű közelébe nem mentem... 6-7 év elteltével most kezd visszatérni a fíling. Egyenlőre én az alapoknál kezdem, ezért a futás :) No meg persze az is nyomós érv, hogy egyre messzebb pattognak a teniszlabdák és nem érem el őket :))))))))
    VálaszTörlés
  4. Gratula az új bringádhoz. Használd egészséggel. Ilyen időben nem lepődök meg azon, hogy senkivel sem találkoztál :D.
    VálaszTörlés
  5. Pedig a porallergiásoknak is jobb, mint a nem esős. :)
    VálaszTörlés
  6. Jah, kérem, ha kényelmesedik az ember! :P
    VálaszTörlés
  7. Bocs, hogy ide írok, de nem találtam email címet.
    A kérdésem az lenne, hogy az oldalhoz tartozó Tartalomjegyzéket kézzel szerkeszted vagy van valami generáló? Azért kérdezem mert a blogspoton van egy blogom, a Google Analytics-ben ugyan hozzáadtam az RSS -t a webhelytérképhez de nem működik, csak egyet indexelt be a linkek közül. Guglizok már vagy 2-3 órája de semmi megoldást nem találtam még.
    VálaszTörlés
  8. Ezt a tartalomjegyzéket egy script készíti el. Itt a megoldás:
    http://www.bloggerplugins.org/2009/07/table-of-contents-widget-for-blogger.html
    ;)
    Ezt írtam át a saját szájam íze szerint.
    VálaszTörlés
  9. Úgylátszik Sancinak valami titkos receptje van arra hogy mindenkit bringára csaljon! :)
    Én is elkezdtem már összerakni és ha kész akkor Szeged túra következik :D Csak most hogy szakmai gyakorlatom ez kicsit tolódik de legalább oda is biciklivel megyek. Igaz életbiztosítást kötnöm kellet mert fater biciklije köz és önveszélyes
    VálaszTörlés