2006. november 1.

Mio A701 UBOOT ROM frissítés - CSAK AZT NE!

Jászalsófelsőn elszabadult a pokol. Stábunk kint járt a helyszínen. A lakók nyugtalanok. Mint ahogy azt Kovácsné Kis Marikától megtudtuk, állítólag már rettegnek a kisnyugdíjasok is, és attól félnek, hogy a Vészhelyzet c. műsor véget ér. A háttérben azonban egyesek szerint más történt. Megjelent ugyanis a Mitac Mio A701 PDA GPS telefon R65 ROM frissítése különböző hivatalos és nem hivatalos verziókban. Ez még nem borzolta volna fel a gyapjúbundák szőrszálait...

"Felteszem az UBOOT ROM verziót!" - sikította a user a fórumban, majd pár óra múlva arra kellett rádöbbennie, hogy a gépe meghalt. Lehet vinni szervizbe. Kész, kakukk, nem megy, lehet elővenni a pákát és a satut. Ugyanis az történt, hogy ahelyett, hogy a gyári Official R65 ROM EXE fájlt simán Windows XP alól indítva telepítette volna a lassan tíz user, szépen elkezdett kísérletezni azzal, ami tök' felesleges. Elő az UBOOT ROM féle három fájlal, és nyomjuk bele a gépbe a nem éppen ISO megfelelőséggel rendelkező fórummegjegyzések, és gyenge angoltudással félre vagy nem érthető angol weboldalak leírásai alapján őket.

Nem tudom. Más még a színes tévéjét sem meri "beprogramozni", hátha elromlik, miközben megnyomja a távirányítón a középső gombot a Gyorshangolás magyarított menüre. bevallom töredelmesen, nem tudom, mi az az UBOOT az A701 BIOS-ában, és ahogy elkezdtem magam beleásni, úgy döntöttem, meghagyom szerviz menünek. A BIOS egy telefonos PDA-n eleve egy olyan dolog, ami annak való, aki ha ránéz a gép paneljára, felismeri a rajta lévő alkatrészeket. Tehát nem annak, aki "látott már Registry-t bekapcsolva", hanem annak, aki tisztában van vele, hogy az "autóba töltött benzintől miért megy az autó".

  • Szóval, ha amúgy nincsen valakinek baja a PDA-jával, ne frissítsen ROM-t rajta!
  • Aki mégis megtenné, és nem ért hozzá, keressen meg olyan embert, aki élőben, vagy Skype-on tud és akar segíteni (én nem tudok!).
  • Aki úgy érzi, hogy ért hozzá, válassza a legegyszerűbb ROM frissítési eljárást.
  • Aki a legbonyolultabbat akarja választani, és elsőként, előtte egyeztessen egy olyan szervizzel, aki képes esetleg azt majd helyrehozni, ha ő azt elcseszi.
  • Aki nem elsőként teszi meg a sikertelen beírások ellenére, háááát egészségükre! Nekik szól ez a blog bejegyzés!

Az öngyilkosságnak többféle változata is van, mint ahogy látjuk. :) Az UBOOT-on elbukó A701 tulajokat sajnálom. És nem értem. És megértem azokat a segítőket, akik annyiszor megbánták már a jóhiszemű UBOOT támogatásuk begépeléseit, mint az a kutya, aki hatot kölykezett. Természetesen nem kívántam senkit megbántani, csak felhívni arra a figyelmet, hogy okuljunk más kárából, és ne kívánjuk meg a szomszéd tehenét! Természetesen ettől még lehet, hogy az aktuális UBOOT verzió hibás. Lehet, hogy nem. Nem tisztem eldönteni.

A kapcsolódó fórum a kapcsolódó linken érhető el.

A Nyírbátortalanalsói polgármester elhatárolódott a történtektől. Stábunk az események után is felkereste, de elzárkózott a további nyilatkozatoktól. A helyi lakosok várnak. Tudósítónk Farkasnémethátsóról jelentkezett. Szakért Áron, Szatócs TV, Zomba.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése